Ismerős az érzés, amikor nem tudsz elaludni, mert nem tudod kikapcsolni az agyad? Pörög benned a sok gondolat: „Mi lesz velem? Jó döntéseket hozok? Van értelme annak, amit csinálok?” Érzed, hogy mindenki halad körülötted, te meg csak próbálsz nem szétesni. Kívülről sokszor teljesen normálisnak tűnsz. Mosolyogsz, válaszolsz az üzenetekre, kiraksz egy sztorit, elmész ifire vagy suliba. Közben vihar dúl benned. A tanítványok is hasonlót éltek át azon az éjszakán. Tombolt a vihar, Jézus pedig nem volt velük a csónakban. Aztán egyszer csak meglátják Őt a vízen járva, és ettől még jobban megijednek. Jézus első mondata mégsem az volt: „Miért vagytok ilyen gyávák?” Hanem ez: „Én vagyok, ne féljetek!” Mert az egyik legalapvetőbb emberi érzés, hogy félünk. Félünk a csalódástól, a magánytól, a rossz döntés lehetőségértól, de leginkább attól, hogy nem mi irányítjuk az életünket, csak sodródunk. Néha nem maga a vihar a legijesztőbb, hanem az érzés, hogy Jézus nincs ott velünk. Jézus nem mindig csendesíti le a vihart azonnal. Sok esetben előbb Önmagát mutatja meg benne. A tanítványoknak sem először nyugodt tengerre volt szükségük, hanem annak felismerésére: Jézus ott van velük. Krisztus követése nem garancia arra, hogy nem lesznek nehézségeid. De keresztyénként biztos lehetsz abban, hogy bajban, krízisben nem maradsz egyedül. Figyeld meg: amikor befogadták Jézust a hajóba, rögtön partot értek! Van, hogy a legnagyobb fordulat nem a körülményeidben történik, hanem abban, hogy kit engedsz be az életed közepébe. Ma ezt mondja Jézus neked is: „Ne félj. Én vagyok.” Amikor ma elkezdesz szorongani vagy túlpörögni valamin, ne rögtön a telefonodhoz vagy zenéhez nyúlj! Állj meg egy percre és mondd ki magadban: „Jézus, itt vagy velem.” Győrffy Eszter