„Uram, szeretem házadat!” – vallja Dávid a 26. zsoltárban. Nem a trón, a katonai dicsőség vagy a befolyás tette boldoggá, hanem az, hogy ott lehetett Isten házában, teljes őszinteséggel a gyülekezet közösségében. Dávid öröme abból fakadt, hogy Isten jelenlétében lehetett, ott, ahol a nép Őt magasztalja, ahol az Ő dicsősége lakozik. Ezért folyton vágyott azok közé, akik Isten igazsága szerint élnek. Amikor olvassuk a zsoltárt, feltűnhet, hogy tele van merész kijelentésekkel: „feddhetetlen vagyok”, „nem ülök a csalárd emberek közé”. Erős kijelentések, szinte már azt is hihetnénk, hogy Dávid kicsit elszállt magától. De a „feddhetetlen” szó itt nem azt jelenti, hogy Dávid hibátlan lenne. Ugye, gondoljunk csak a Betsabé story-ra… Inkább ezek a kifejezések azt jelentik, hogy őszinte, tiszta szívvel jár Isten előtt. Nem takargat semmit, nem fed le semmit. Nem játszmázik. Tudja, hogy csak Isten kegyelmében állhat meg – és éppen ezért meri kérni: „Vizsgálj meg, Uram!” Az az igazság, hogy mindannyian könnyen csúszunk a látszatkeresztyénség csapdájába. Kívülről úgy tűnik minden rendben van, de belül üresek vagyunk. Dávid szavai arra hívnak, hogy ne csak kívül, de belül is tartozzunk Istenhez. Nekünk, Jézusban már valóság az a megváltás, amiért az utolsó versben könyörög Dávid. Töltsük hát meg Ővele szívünket: Jézussal. Ne csak szobánk falát, Facebook-, Instagram profilunkat, hanem a bensőnket is.  Így tudjuk majd mi is nagy nyugalommal azt mondani Isten jelenlétében, Dáviddal együtt, hogy feddhetetlenek vagyunk.  Bozsoki-Sólyom Pál