Még beszéltem, imádkoztam, vallást téve vétkemről és népemnek, Izráelnek a vétkéről, és könyörögtem Istenemhez, az Úrhoz, Istenem szent hegyéért; még mondtam az imádságot, amikor Gábriel, az a férfi, akit azelőtt láttam a látomásban, sebesen hozzám repült, és megérintett engem az esti áldozat idején. Magyarázni kezdett, és így beszélt hozzám: Dániel, azért jöttem ide, hogy segítsek megérteni a látottakat. (Dániel 9.20-22)
Dánielt nevén szólítja Isten angyala, ugyanúgy, mint Ábrahámot, Mózest, Illést, Ézsaiást és Jeremiást. Biztató és megnyugtató ez a személyes hang, és a segítség. Imádsága meghallgatásra talált, kedvességre talált Isten előtt.
Amikor könyörögni kezdtél, egy kijelentés hangzott el, és én azért jöttem, hogy elmondjam azt neked, mivel kedvel téged az Isten. Értsd meg a kijelentést, és értsd meg a látványt! Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét. Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét telik majd el a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és bár viszontagságos idők jönnek, a terek és a falak újjáépülnek. A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. (Dániel 9,23-27)
Dániel próféta könyve 9,20-27
20 Még beszéltem, imádkoztam, vallást téve vétkemről és népemnek, Izráelnek a vétkéről, és könyörögtem Istenemhez, az Úrhoz, Istenem szent hegyéért; 21 még mondtam az imádságot, amikor Gábriel, az a férfi, akit azelőtt láttam a látomásban, sebesen hozzám repült, és megérintett engem az esti áldozat idején. Dán 8,16 22 Magyarázni kezdett, és így beszélt hozzám: Dániel, azért jöttem ide, hogy segítsek megérteni a látottakat. 23 Amikor könyörögni kezdtél, egy kijelentés hangzott el, és én azért jöttem, hogy elmondjam azt neked, mivel kedvel téged az Isten. Értsd meg a kijelentést, és értsd meg a látványt! 24 Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét. 25 Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét telik majd el a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és bár viszontagságos idők jönnek, a terek és a falak újjáépülnek. 26 A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. Lk 19,41-44; 21,34 27 Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. Dán 8,11-13; Mt 24,15
Amikor Dániel imádkozni kezdett, egy dolog foglalkoztatta, egy kérdés nyugtalanította: vajon mikorra jelölte ki Isten a fogságból való visszatérés időpontját?
Aztán az Isten jelenléte az Írások olvasása közben a lényegre terelte a figyelmét. A dátumok bűvöleténél mélyebben kezdte foglalkoztatni az a gondolat, hogy vajon mindazok után, amit a nép tett, a hűtlenség után van még bármi remény arra, hogy a száműzetés valaha is éget ér? Főleg azután, hogy a templom megsemmisülése után az áldozatok bemutatása, vagyis a bűnbocsánat lehetősége is elveszett.
Ekkor pedig Dániel egy megdöbbentő üzenetet kap: nincsen szükség többé a régi áldozatokra, Isten őt magát és imádságát annál kedvesebb áldozatként fogadja el. Az Istennek tetsző igazi áldozat: a szív áldozata. Nem a bakok és bikák vérével kell ezután foglalkoznia, hanem Istenhez kell fordulnia, közvetlenül Tőle kérve bocsánatot vétkeiért.
Isten előtt kedvesebb a hozzá hűséges szív és szeretet, mint az állatáldozat. A szívet nézi, és nem az oltárra öntött vért, vagy a füstöt, ami az áldozat bemutatásakor száll fel. Isten a hitet keresi Dánielben, a népben, mindannyiunkban. Amit akkor Dániel megsejtett, még csak része volt a teljes igazságnak, Krisztus és az ő áldozata tanította meg nekünk, hogy a templomban végzett áldozatok rendszere átmeneti intézmény volt, előképe a teljességnek, ami Krisztusban jött el közénk. A teljes és mindenkorra tökéletes bűnbocsánatot a mi egyetlen és igazi Főpapunk, Jézus Krisztus hozta el nekünk, aki mindannyiunkat, az egész emberiséget képviselve ajánlotta fel önmagát vétkeinkért. Benne van a mi bocsánatunk és örök életünk. Lehet, hogy mi nem látunk angyalt, de van Krisztusunk, aki többet ér minden áldozatnál, és akinek a nevét segítségül hívhatjuk minden időben. Ha Krisztushoz tartozunk, kedvesek vagyunk Istennek, és bizalommal kérhetjük Őt, mert meghallgat minket.
Jézus mondja: „Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.” (Jn 15,7)
Dániel imádságaiban folyamatosan közbenjárt Istennél népe ügyében. Mit gondolsz, Te miként tudsz közbenjárni azokért, akik között élsz, akik társaid a mindennapokban, életed történetének szereplőiként? Gondolataidat öntsd szavakba mai imádságodban!
Blatniczkyné Hammersberg Ganczstuckh Júlia
Hallgasd meg a Hillsong – Here I am to worship című énekét!
Dániel könyve
Szeretnél egy olyan izgalmas regényt olvasni, ahol a fogságba hurcolt rabból az ország vezetőinek tanácsadója lesz? És egy olyan könyv érdekelne, ahol ármány, cselszövés, visszájára fordult büntetés olvasható? Mit szólnál csodás megmenekülésekről szóló novellákhoz vagy egy titokzatos jelenéshez, egy megfejtendő álomhoz vagy íráshoz? Esetleg érdekelne a jövőre vonatkozó rejtelmes, találgatásokra is okot adó olvasmány? Nem, ez nem egy sorozat. Csupán egy könyv. Ne szaladj a könyvesboltba, mert ez a könyv már megvan neked is! Dániel könyvéről beszélek.
Dániel egészen fiatalon került a babiloni királyi udvarba, ahol megtanították a helyi tudományokra, de ő bölcsebb volt mindenkinél, hisz Isten volt az igazi tanítómestere. Körülbelül hetven évig több király mellett volt ott, és próbálta átadni az Istentől jövő üzenetet. Az eljövendőről szóló látomásai pedig nyilván az akkori embereknek szóltak, de mégis ma is tanulhatunk belőlük, és segítenek, hogy megértsük Istent.
Dániel könyvére jellemző a műfaji változatosság, és azt is tudhatjuk, hogy eredetileg a héber mellett arám részletek is vannak benne.
A tizenkét fejezet fele könnyen érthető történet, a másik fele pedig a nehezebben értelmezhető látomásokat írja le.
Izgalmas és elgondoltató olvasmányokat találsz ebben a könyvben. Remélem, te is erőt, bátorságot és reménységet nyersz ezen fejezetek által!