Én pedig kinyitottam a számat, és így kezdtem beszélni az előttem állóhoz: Uram, a látomás alatt annyira elfogott a fájdalom, hogy nem tudtam erőmet összeszedni. De uram, hogyan is merne a te szolgád beszélni veled, ó, uram! Még most sincs semmi erőm, és a lélegzetem is elállt. Akkor ismét megérintett az az emberhez hasonló lény, és hogy bátorságot öntsön belém, ezt mondta: Ne félj te, akit az Isten kedvel! Békesség neked! Légy erős, légy erős! Amikor így beszélt hozzám, megerősödtem, és ezt mondtam: Beszélj, uram, mert megerősítettél engem! (Dániel 10,16b-19)
Dániel próféta könyve 10,1-11,1
1 Círus perzsa király uralkodása harmadik évében kijelentést kapott Dániel, akit Baltazárnak is neveztek. Igaz ez a kijelentés, amely súlyos háborúkról szól. Ő figyelt a kijelentésre, és megértette a látomást. Dán 1,7.21 2 Azokban a napokban én, Dániel, gyászoltam három egész héten át. 3 Ízletes ételt nem ettem, húst és bort nem vettem a számba, olajjal sem kentem meg magamat, míg el nem telt a három hét. 4 Az első hónap huszonnegyedikén a nagy folyamnak, a Tigrisnek a partján voltam. 1Móz 2,14 5 Föltekintettem, és láttam egy gyolcsruhába öltözött férfit, akinek színarany öv volt a derekán. Ez 19,2; Dán 12,6; Jel 1,13 6 Teste olyan volt, mint a drágakő, arca fénylett, mint a villám, szemei, mint az égő fáklyák. Karjai és lábai csillogtak, mint a fénylő réz, és beszéde oly hangos volt, mint a tömeg zúgása. Ez 1,27 7 Egyedül én, Dániel, láttam ezt a látomást. A férfiak, akik velem voltak, nem látták a látomást, mert nagy rémület fogta el őket; elmenekültek és elrejtőztek. ApCsel 9,7 8 Én magamra maradva láttam ezt a nagy látomást, de engem is elhagyott az erőm, belesápadtam, és nem tudtam az erőmet összeszedni. 9 Hallottam hangos beszédét, és amikor hangos beszédét meghallottam, ájultan roskadtam arcommal a földre. Dán 8,18 10 Ekkor megérintett egy kéz, és fölsegített térdeimre és tenyereimre. 11 Ezt mondta nekem: Dániel, akit az Isten kedvel! Figyelj arra, amit neked mondok, és állj fel, mert neked hoztam üzenetet! Amikor így szólt hozzám, reszketve felálltam.
1 Mert én is mellette álltam a méd Dárius uralkodásának első évében: erősítettem és támogattam.