A 2. zsoltár egy ütős kérdéssel indít: „Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?” A zsoltáros ránéz a világra, és azt látja, hogy az emberek – vezetők, uralkodók, nemzetek – ellenállnak Isten hatalmának. Saját szabályaik szerint akarják élni az életüket, küzdenek Isten uralma ellen. Ismerősen hangzik? Ma is különböző irányokból azt halljuk, hogy nem éri meg Jézust követni, vagy hogy az élet jobb, ha mi hozzuk a szabályokat. De a 2. zsoltár emlékeztet minket az igazságra: Isten már kiválasztotta Királyát. Azt mondja: „Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!” Ez a Király Jézus. Bár a világ erősnek tűnhet, semmi sem állíthatja meg Isten tervét, és senki sem mozdíthatja el Jézust az Ő trónjáról. Ő a királyok Királya, és uralma örökkévaló. Így kapcsolódunk most karácsonyhoz. Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Isten terve láthatóvá vált. A Király, akiről a 2. zsoltárban van szó, nem hadsereggel vagy koronával érkezett, hanem csecsemőként, egy jászolban fekve. A világ vezetői nem vették észre Őt, és sokan elutasították. De abban a csendes, alázatos pillanatban Isten Fia belépett a történelembe. A betlehemi csecsemő a 2. zsoltárban megígért Király volt, aki szeretettel és hatalommal uralkodik a nemzetek felett. Ezért a karácsony nem csupán az ajándékokról, a zenéről és a hagyományokról szól, hanem a reményről. hogy Isten megtartotta ígéretét: elküldte Fiát, nem csak, hogy megszülessen, hanem hogy éljen, meghaljon és feltámadjon azért, hogy mi örökké Hozzá tartozhassunk. A 2. Zsoltár egy meghívással zárul: „…mind boldog, aki hozzá menekül!” Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy átmeneti dolgokhoz fordulnánk biztonságért vagy boldogságért, Jézushoz menekülhetünk, aki biztos és megmozdíthatatlan. Beth James