A Lukács 2,9–32 igerészben egy idős ember, Simeon, karjaiban tartja a csecsemő Jézust, és dicsőíteni kezdi Istent. Azt mondja: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek.” Simeon egész életében erre a pillanatra várt. Isten megígérte neki, hogy mielőtt meghal, meglátja a Messiást, aki megszabadítja Isten népét. Képzeld el, milyen izgatottság és megkönnyebbülés tölthette el, amikor felismerte, hogy a csecsemő, akit a karjaiban tart, mindannak a beteljesedése, amiben reménykedett. Csodálatos, hogy Simeon felismerte, kicsoda Jézus valójában. Aznap a templomban a legtöbb ember számára Ő csak egy újabb csecsemő volt, akit bemutattak. Simeon azonban a Lélek vezetésével tudta, hogy nem egy hétköznapi gyermek. Jézust üdvösségnek, világosságnak és dicsőségnek nevezi. Már mielőtt Jézus felnőtt, tanított, gyógyított, meghalt és feltámadt volna, Simeon megértette, hogy Isten betartja az ígéretét, és az egész világ meg fog változni. Ez a pillanat számunkra is fontos. Karácsonykor könnyű csupán a hagyományokra, ajándékokra és díszekre figyelni, és közben elfelejteni azt, amit Simeon olyan tisztán látott: Jézus Isten üdvösségi ajándéka, világosság a sötétségben, és reménység minden nemzet számára – téged is beleértve. Gondolj bele: Simeon békességet talált abban a pillanatban, amikor meglátta Jézust. Sok kamasz ma az osztályzatokban, sporteredményekben, barátságokban vagy a népszerűségben keresi a békét, de ezek soha nem adhatnak tartós biztonságot. Az igazi béke csak Jézus megismeréséből fakad – abból a Jézusból, aki csecsemőként érkezett, tökéletes életet élt, és meghalt érted. Beth James