Jézus szeret. Nem azért, mert mindent jól csinálunk, nem azért, mert megérdemeljük, vagy mert megfizettük az árát. Ez az igazság nemcsak a börtönben szól nagyot, ahol ez a videó készült – a te életedben is mindent megváltoztat!
Hallgasd meg Cory Asbury – Reckless Love című dalát a háttérinfóknál!
János evangéliuma
Augustinus és Luther szerint a Biblia legfontosabb könyvét kezdjük most olvasni. Ha valaki nem olvasta még János evangéliumát, valószínűleg akkor is ismer belőle egy verset: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örökélete legyen.” (Jn 3,16) Ugye, ismerős? Nemcsak ebben a versben, de az egész könyvben a szeretet a legfontosabb. Isten szerette az embereket, ezért elküldte Jézust. Jézus szerette az embereket, ezért meggyógyította őket, csodákat tett előttük, beszélgetett velük külön-külön is, majd meghalt és feltámadt értük, értünk. Az evangélium végén az egyik tanítványától, Pétertől azt kérdezte: „Szeretsz-e engem?” Ezeket a lényeges dolgokat János írta le, aki magát nem név szerint, hanem csak a „szeretett tanítvány” kifejezéssel említi.
János idős korában írta az evangéliumát, amikor már a másik három evangélium készen volt és sokfelé ismerték. Az ő könyve egy kicsit más, mint a többieké, más oldalról írja le az eseményeket. Sok olyan részletet említ, amelyet csak olyan ember tudhatott, aki Jézus közvetlen közelében volt. Jézus tanításaiból sokat csak innen ismerhetünk, például a saját magáról mondott hasonlatok nagyrésze is csak itt fordul elő. Ismered ezeket? Tudnád sorolni? „Én vagyok a szőlőtő.” „Én vagyok a jó pásztor.” „Én vagyok az út …” Érdemes megkeresni ezeket a verseket és elgondolkodni rajta, hogy milyen is a mi szerető Mesterünk, aki az életét adta értünk.