Ebben a szakaszban Pál hívőkhöz beszél és hívőkről, akik Jézust követik. Ez egy fontos kiinduló pont, hogy nem hitetlenekről beszél. És különbséget kell tennünk a megítélés és az elítélés között. Valamint az is fontos, hogy mit ne kritizálj és milyen céllal ne kritizálj. De menjünk sorban! Minden ember egyszer Isten elé kerül (Róma 14,10), és ott Isten fog ítélni. Mégpedig azt fogja megítélni, hogy elfogadta-e Jézust, mint Megváltóját. Ennek az ítélete nem a te feladatod. Azt, hogy valaki hisz-e Jézusban, meg van-e térve és üdvözölni fog-e, annak az ítélete nem hozzád tartozik. Ezt nevezem én elítélésnek. És szerintem itt Pál is erről beszél, hogy a hívő testvérnek a hitét, az üdvösségét ne ítélgessük, mert nem a mi feladatunk. Nem ítélhetsz el valakit azért, mert nem úgy éli meg a hitét, mint te. Vagy mert nem úgy gondolkodik bizonyos dolgokról, mint te. Vagy, Pál példáját nézve, nem azt eszi, mint te. Ha megtért, elfogadta Jézust, akkor Isten ítél. Hozzáteszem, akkor is Ő ítél, ha valaki nem fogadta el Jézust, és nem hisz Benne. A megítélés azt jelenti, hogy megítéled azt, hogy mi Isten szerint a bűn és mi nem az. Ennek a megítélése a feladatod. De fontos, hogy itt is elsősorban a saját életedben kell ezt megítélned. Nem másokat kell ebben meg- és elítélned, hanem magadban kell keresned először a bűn írmagját és kiirtani. Természetesen azért is vagyunk közösségben, hogy ha egy testvérünk bűnben van, és te tudsz neki segíteni, akkor jelezheted neki szeretetben, azzal a szándékkal, hogy segíts neki kijönni belőle és visszatalálni Isten útjára. Nem azért, hogy ítéletet mondj felette. Dávid rengeteg bűnt követett el. Ha valaki mondjuk csak a Betshabéval történt esetet látja Dávid életében, joggal ítélhetné őt el, nem? Ha emberi gondolkodással vagyunk, természetesen igen. De Pál pont ezért mondja, hogy ne tegyük, mert nem látjuk azt, amit Isten. Nem látjuk Dávid szívét. Isten viszont látja. És Ő azt mondta, hogy Dávid a szíve szerint való férfi. És itt jutunk el a kritizáláshoz. Ne kritizálj, hogy a testvéred hitét lerombold vagy elgáncsold őt. Ennek a kritizálásnak nincs értelme. Megfogalmazhatsz akkor kritikát egyáltalán? Azt gondolom, hogy igen, de meg kell vizsgálnod, hogy mi vele a célod, és ha a jobbító szándék a célod és szeretetben teszed, akkor megteheted. Sőt, én még azt is hozzá tenném, hogy csak akkor kritizálj, ha megoldást is javasolsz. Egy zenekari próbán a dobosunk az egyik dal eljátszása után azt mondta, hogy ez nagyon rossz volt. És amikor megkérdeztük, hogy de mi volt rossz? Hamis volt az ének? Nem volt jó a gitár? Nem tartottuk az ütemet? Erre ő azt válaszolta, hogy nem tudja, ő csak egy dobos. Na, ennek a kritikának így semmi értelme nem volt, nem tudtunk mit kezdeni vele, de a hitünk abban, hogy a dal jól fog szólni a koncerten, megcsappant. Tehát ne kritizáljuk, se ne ítéljük el többé egymást! Inkább határozzuk el, hogy nem teszünk semmi olyat, amivel a testvéreink hitét lerombolnánk, vagy őket elgáncsolnánk! Keleti Gábor