Józsué könyve 4,1-24
2026. július 20.
A tizenkét emlékkő

Tizenkét követ állíttatott föl Józsué a Jordán közepén is, azon a helyen, ahol a szövetség ládáját vivő papok lába állt. Ott is vannak mind a mai napig. (Józsué 4,9)
Slide1

Nem kérdezték meg tőled, hogy milyen családba akarsz megszületni, hogy szeretnél kinézni, milyen tehetséget választasz. Ezeket kaptad, ha tetszik, ha nem. Viszont az, hogy mihez kezdesz magaddal, már nagyon is rajtad áll. Lehetsz passzív szemlélője az életednek vagy aktív alakítója. Lehetsz kezdeményező vagy elszenvedő. Lehetsz notórius panaszkodó vagy megtörhetetlen dicsőítő. Van választásod, hogy hogyan nézel magadra: „a kiválasztott” vagy „a rabszolga”

Józsué odahívta azt a tizenkét férfit, akiket Izráel fiai közül kijelölt, törzsenként egyet-egyet, és azt mondta nekik Józsué: Menjetek be a Jordán közepébe, Isteneteknek, az Úrnak ládája elé, és vegyen föl mindegyikőtök egy-egy követ a vállára, Izráel törzseinek a száma szerint. Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek! És ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek, akkor ezt mondjátok nekik: Kettévált a Jordán vize az Úr szövetségládája előtt, amikor átkelt a Jordánon; kettévált a Jordán vize, és erre emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké. (Józsué 4,4-7)


Józsué könyve 4,1-24

1 Amikor az egész nép mindenestül átkelt a Jordánon, azt mondta az Úr Józsuénak: 2 Válasszatok ki a népből tizenkét férfit, törzsenként egyet-egyet, 3 és parancsoljátok meg nekik: Vegyetek föl tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilárdan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok. 4 Józsué odahívta azt a tizenkét férfit, akiket Izráel fiai közül kijelölt, törzsenként egyet-egyet, 5 és azt mondta nekik Józsué: Menjetek be a Jordán közepébe, Isteneteknek, az Úrnak ládája elé, és vegyen föl mindegyikőtök egy-egy követ a vállára, Izráel törzseinek a száma szerint. 6 Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek! És ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek, 2Móz 12,26; 13,14 7 akkor ezt mondjátok nekik: Kettévált a Jordán vize az Úr szövetségládája előtt, amikor átkelt a Jordánon; kettévált a Jordán vize, és erre emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké. 8 Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogyan Józsué parancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ Izráel törzseinek száma szerint, ahogyan az Úr mondta Józsuénak. Magukkal vitték a szállásukra, és ott letették azokat. 9 Tizenkét követ állíttatott föl Józsué a Jordán közepén is, azon a helyen, ahol a szövetség ládáját vivő papok lába állt. Ott is vannak mind a mai napig. 10 A ládát vivő papok a Jordán közepén álltak, amíg végbe nem ment mindaz, amit Józsué az Úr parancsára megmondott a népnek. Mindezt már Mózes így parancsolta Józsuénak. A nép pedig sietve átkelt. 11 Miután az egész nép mindenestül átkelt, az Úr ládája is átkelt a papokkal együtt, és a nép élére állt. 12 Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele is átkelt harcra készen Izráel fiai élén, ahogyan meghagyta nekik Mózes. 4Móz 32; Józs 1,12-18 13 Mintegy negyvenezer fölfegyverzett ember kelt át az Úr színe előtt, hogy harcoljon Jerikó síkságán. 14 Az Úr naggyá tette azon a napon Józsuét egész Izráel szemében: éppúgy tisztelték egész életében, mint ahogyan Mózest tisztelték. Józs 3,7 15 Az Úr azt mondta Józsuénak: 16 Parancsold meg a bizonyság ládáját vivő papoknak, hogy jöjjenek ki a Jordánból! 17 Józsué tehát megparancsolta a papoknak: Jöjjetek ki a Jordánból! 18 Amikor kijöttek az Úr szövetségládáját vivő papok a Jordán közepéből, alighogy szárazra tették a lábukat, visszatért helyére a Jordán vize, és úgy folyt, hogy a medre egészen megtelt éppúgy, mint azelőtt. 19 Az első hónap tizedikén jött ki a nép a Jordánból, és tábort ütött Gilgálban, Jerikó keleti határán. 20 Azt a tizenkét követ, amelyet a Jordánból vettek ki, Gilgálban állíttatta föl Józsué, 21 és ezt mondta Izráel fiainak: Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek, 22 magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon. 23 Mert Istenetek, az Úr kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az Úr a Vörös-tengerrel is: kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta, Józs 3,16; 2Móz 14,21-22; Zsolt 78,13; 106,9; 114,3; Zsid 11,29 24 hogy megtudja a föld minden népe, milyen erős az Úr keze, és hogy féljétek Isteneteket, az Urat mindenkor.

Láttál már olyan karkötőt, amin olyan szimbólumok fityegtek, amik Isten szabadításaira emlékeztették a viselőjüket? Vagy kis hűtőmágneseket, amik azokról a helyekről származtak, amerre megfordult a házigazda? Na Józsué emberei nem ilyen apró mütyüröket kaptak, hanem mázsás köveket. Meg kellett küzdeni, míg felszedték a Jordán medréből; nyomta a vállukat, míg cipelték; aztán meló volt oszloppá tornyozni, miután megérkeztek a célállomáshoz. Mégis, ha lehetett volna választaniuk, hogy viszik a követ, vagy csak mélán baktatnak mellette, valószínűleg az aktív szerepre szavaztak volna. Egy ilyet nem felejt el az ember, amíg él. Ennek súlya van – és nem csak fizikai értelemben. Le lehet élni egy egész életet úgy, hogy az ember folyton mást okol azért, ami történik vele. Pedig Józsué nem azért rakatta a köveket a férfiak vállára, hogy visszanyomja őket a rabszolga mivoltukba. Kiváltság volt, hogy a törzsük őket ítélte a legmegfelelőbbnek erre a feladatra. Volt elég erejük, kitartásuk ahhoz, hogy véghez vigyék a feladatot. És valahányszor elmentek az oszlop előtt, visszaemlékezhettek rá, hogyan vezette át őket az Úr a holtpontokon. A te választásod, hogy a mai napon mázsás súlyként cipeled a nehézségeidet, vagy kiváltságnak érzed, hogy az Úr dolgozik veled, benned, általad. Olasz Tímea


Ha hosszú ideig kell terheket viselned, az egy idő után próbára teszi a hitet, a kapcsolatokat, az elhívást…

Hogyan lehet úgy szolgálni, hogy az ember közben nem ég el? Erről hallhatsz egy jó kis beszélgetést itt a háttérinfóknál!
Józsué könyve
Mi jut eszedbe, ha a honfoglalás szót hallod? Talán valami zene vagy színdarab, esetleg az ősmagyarok vagy netán egy játék? Bármi is legyen az első gondolatod, végül is eljutsz oda, hogy van valahol egy darab föld, amit el kell érni, meg kell küzdeni érte és végül boldogan élni rajta. A Bibliában Józsué könyve írja le a honfoglalás történetét.
Isten megígérte népének, hogy neki adja a tejjel-mézzel folyó Kánaánt. A nép hitte is, meg nem is. Ugyanis, amikor az Egyiptomból való szabadulás után odaértek a határokhoz, a tizenkét kémből csak kettő mondta, hogy be lehet oda jutni, el lehet foglalni azt az országot. A többiek megijedtek az ott lakó óriás emberektől. Nem is kellett nekik megküzdeni a helyiekkel, mert legközelebb csak negyvenévi vándorlás után értek oda az utódaik az Ígéret földjéhez. A honfoglalás idején Józsué volt a nép vezére és szépen apránként foglalták el és osztották fel törzsenként a területeket. Isten mindvégig velük volt és harcolt az ellenséggel. Józsué népe pedig változatos módon juthatott földjeihez. Volt rá példa, hogy csendben kellett kerülgetni a várost és az utolsó fordulónál maguktól omlottak le a falak. De az is előfordult, hogy az Úr nagy köveket hullatott a menekülő ellenség közé.
Izgalmas történetek várnak rád Józsué könyve olvasása közben, de a legfontosabb, amit megláthatsz, hogy Isten maga bátorította és segítette Józsuét, aki azt mondta az egész nép előtt, hogy „válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok! … Én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.” (Józs 24,15)