…ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen! (Galata 1,9b)
Krisztus evangéliuma az egyetlen üzenet, amire szükségünk van.
Pál apostol – aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül – és a velem levő testvérek mindnyájan: Galácia gyülekezeteinek. (Galata 1,1-2)
Pál levele a galatákhoz 1,1-9
1 Pál apostol – aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül – 2 és a velem levő testvérek mindnyájan: Galácia gyülekezeteinek. 3 Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk Jézus Krisztustól, 4 aki önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint. 5 Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen. 6 Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, 7 pedig nincsen más evangélium. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. 8 De ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen! 9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!
Tele a világ üzenetekkel, mindenki a figyelmünket akarja, ma már azért fizetsz, hogy ne kelljen reklámokat nézned. Mindenki azt szeretné, ha meghallgatnád vagy megnéznéd az ő üzenetét. Megmondóemberek, reklámarcok, mindenki el akar adni neked valamit, amitől szebb, jobb, boldogabb életed lesz. Mini evangéliumok, mini megváltások, mini menyországok, amiket megvehetsz magadnak időn vagy pénzen. De ezektől nem leszel boldog, vagy csak egy darabig. Ezektől átkozott leszel. Illetve az átkozott lét, amit az Éden-kerten kívüli valóság jelent, ezektől nem oldódik fel. Egyik termék és üzenet sem képes arra, hogy megváltson. Egyedül az az evangélium képes erre, amelyik Jézus Krisztus tiszta és egyedül érvényes megváltásáról tesz tanúbizonyságot.
Nyugi, nem az a gáz, hogyha veszel cuccokat, amik menőnek számítanak, vagy van streaming előfizetésed, hanem az, ha ezektől a dolgoktól olyat vársz, amit nem tudnak megadni. Krisztus az egyetlen, aki képes megváltani téged és engem, és képes igazi boldogságot adni. Olyan tisztát, olyan mennyeit, igazán átok nélkülit, hiszen Ő maga lett átokká, hogy mi az áldást örököljük. Ezen kívül nincsen más evangélium, hiszen az evangélium pontosan ez: egyedül Krisztusban van a megváltásunk!
Ifj Csomós József
Hallgasd meg a Hebron Worship együttestől a Krisztus elég nekem című számot a háttérinfóknál!
Pál levele a galatákhoz
Pál apostol többször is járt Galácia gyülekezeteiben, akiknek később szükségük volt még a tanításra, amit a levélen keresztül tudott megtenni. Pál azt mondja az ottaniaknak, hogy csodálkozom rajtatok, hogy ilyen gyorsan eltértetek az evangéliumtól. Amikor velük volt, értették Jézus üzenetét, amikor azonban Pál folytatta missziói útját, a magára maradt gyülekezetek azt követték, aki éppen jött. Pál ezért elmondja nekik, hogy ő nem az emberek tetszését keresi, hanem az Istennek akar engedelmeskedni és csak is Jézust akarja nekik is hirdetni. A törvény fontos, és nevelőnk is lett Krisztusig, de miután Ő eljött és megváltott bennünket, már csak ez számít. Akik Krisztusban vannak, azok eggyé lettek Vele és Krisztusban nincs görög, se zsidó, se szolga, se szabad, se nő, se férfi. Milyen csodálatos, hogy Isten nem azt nézi, hogy milyenek vagyunk, hová születtünk, mivel foglalkozunk, hanem Jézusért gyermekeinek tekint bennünket. Mi pedig hálából teremhetjük a Lélek gyümölcseit. De teremjük is? A levél vége felé több rövid figyelmeztetés is elhangzik. Érdemes végigolvasni és elgondolkodni, vajon mindenben követem az Isten akaratát?