Pál második levele a korinthusiakhoz 4,1-6
2024. szeptember 30.
Az Igazságod világít nekem!


Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát. (2Korinthus 4,4)
Slide1

Soha ne szégyelljük Isten igazságát, akkor se, ha a körülöttünk lévők azt hiszik, hogy a hívők bolondok! Tudnunk kell, hogy nem egy jobb magyarázatra van szükségük ezzel kapcsolatban. A lelki vakságuk csak akkor szűnik meg, amikor ráébrednek, hogy amit az Úr róluk és Jézusról mond nekik, az mind igaz.


Ezért tehát, mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatban állunk, nem csüggedünk el, hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt. (2Korinthus 4,4)


Pál második levele a korinthusiakhoz 4,1-6

1 Ezért tehát, mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatban állunk, nem csüggedünk el, 2 hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt. 3 Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. 4 Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát. 5 Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. 6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. 1Móz 1,3


Aki lát bármennyire is, annak nem kérdés, hogy a nap fényesen süt. Isten azért teremtette a Napot, hogy fizikai fényt biztosítson a világ számára. A lelki világosságot pedig az igazsága jelenti számunkra, amikor elfogadjuk azt. Jézus életének dicsőségét kell felfedeznünk ahhoz, hogy lelkileg újjászülessünk, és megkapjuk a Szentlélek ajándékát. Be kell ismernünk, hogy elveszett, bűnös állapotban vagyunk. Hátra kell hagynunk a sötétséget, a hazugságokat Istenről és magunkról, és elfogadni helyettük Jézus Krisztus szent áldozatának tiszta igazságát. Jézus átvette a büntetésünket, amelyet a bűneink miatt érdemlünk. A János 3,19 így fogalmaz: „Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak.” Az örök lakóhelyünk függ attól, hogyan döntünk. Ne utasítsuk el Isten fényét, amellyel az életünkbe világít! Ismerjük, el, hogy igaza van, és kérjük Őt, hogy tisztítsa meg az életünket minden hazugságtól, és Jézus igazságába „öltöztessen”! Lederhaas Kirk



Hallgasd meg Pintér Bélától a Hazahoztál című dalt a háttérinfóknál!

Pál második levele a korinthusiakhoz
Mikor szoktál levelet írni? Ha valami bánatod van, vagy fölháborodtál valamin? Esetleg, ha különleges helyen jártál, vagy csodálatos élményed volt? Kinek írsz ezekről? Előfordult már, hogy levél útján kellett rendbe tenned dolgokat, kibékítened embereket, esetleg elmondani nekik, hogy mit csináltak rosszul? Pál apostol sokszor került ilyen helyzetbe, amikor egy-egy frissen alakult gyülekezetet elhagyva, az ottaniak nem követték a tanítást, és távolból kellett segíteni nekik.
A korinthusi gyülekezetben, mint annyi más gyülekezetben, voltak gondok, amelyeket nem tudtak egyszerűen megoldani. Pál apostol felelősséget érzett értük, ezért próbálta levelekkel és látogatással is segíteni őket. Az első levelet Timóteus vitte el Korinthusba, de nem jó hírekkel tért vissza Pálhoz, erre ő szomorúan, könnyek között igyekezett rendet teremteni a távolból, sőt egyes bibliatudósok szerint egy villámlátogatást is tett a gyülekezetben. Azt nem tehette, hogy a korinthusiak mellett marad és vezeti a gyülekezetet, mert Isten más helyekre is küldte, hogy hirdesse az evangéliumot. A második levél elveszett ugyan, de az biztos, hogy hatással volt a gyülekezetre, hiszen Titusz már jó hírekkel tért vissza Pálhoz, amely arra ösztökélte őt, hogy az örömét is levélben fejezze ki.
A Bibliában található második korinthusi levél elején erről az örömről ír a megvigasztalódott apostol. Majd a szolgálat hatalmáról, dicsőségéről, szenvedésről, önzetlenségről, becsületességről, megengesztelődésről, és dicséri a gyülekezetet, hogy a jeruzsálemi gyülekezetnek rendezett gyűjtésben szépen helytálltak. Végül megcáfolja az ellene felhozott vádakat.
A korinthusi gyülekezet mindennapi gondjait, a gondok megoldását és saját életedet is megismerheted ebből a tizenhárom fejezetből.