A második zarándokzsoltár ez. A zarándokokról azt kell tudni, hogy nem egyszerű turisták voltak, hanem olyan emberek, akik évente többször is hosszú, fárasztó és sokszor veszélyes utat tettek meg, hogy feljussanak Jeruzsálembe, hiszen hosszú ideig a zsidók egyedüli vallásgyakorlási helye a jeruzsálemi templom volt. Ez Isten jelenlétének helye. Napokig gyalogoltak ilyenkor a hegyek között, kiszolgáltatva az időjárásnak, rablóknak, vadállatoknak – mégis vállalták, mert fontosabb volt számukra az Úrral való találkozás, mint a kényelem. Valahogy így állunk mi is az új év elején. Előttünk a „hegyek”: vizsgák, versenyek, bizonyítvány, diploma, családi feszültségek, kapcsolatok, szolgálatok, terveink és félelmeink. Tudjuk, hogy lesznek szép szakaszok, de lesznek meredek emelkedők is. Ezt a zsoltáros sem takargatja! Így kezdi: „Honnan jön segítségem?” Mintha azt mondaná: felnézek a hegyekre, és érzem, kevés vagyok ehhez az úthoz. A válasz azonban nem a hegyekben, hanem a hegyek fölött van: „Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.” Aki megalkotta ezeket a hatalmas hegyeket, az át is tud vezetni rajtuk. Nem ígéri, hogy nem lesz fárasztó, de azt igen, hogy „nem szunnyad”, „megőrzi életedet”, „jártodban-keltedben, most és mindenkor”. A kitartásunk igazi forrása tehát nem az, hogy mennyire vagyunk erősek, hanem hogy mennyire kapaszkodunk abba, aki nem alszik el mellettünk az úton. Az új év fogadalmai mögé tedd oda ezt a biztos hátteret: nem egyedül kell végig csinálnod! Bozsoki-Sólyom Pál