Amikor Ataljá, Ahazjá anyja látta, hogy meghalt a fia, fogta magát, és elpusztított Júdában minden gyermeket, aki a királyi családból származott. De Jósabat, a király leánya fogta Jóást, Ahazjá fiát, és kilopta őt a király fiai közül, akiket halálra szántak… (2Krónikák 22,10-11)
A Krónikák második könyve 22,1-22
1 Utána Jeruzsálem lakói a legkisebb fiát, Ahazját tették királlyá, mert az idősebbeket mind legyilkolta az a rablócsapat, amely az arabokkal a táborra tört. Így lett királlyá Ahazjá, Jórámnak, Júda királyának a fia. 2Krón 21,16-17 2 Negyvenkét éves volt Ahazjá, amikor király lett, és egy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Ataljá volt, Omrí unokája. 3 Ő is Aháb házának az útjain járt, mert anyja volt a tanácsadója, aki bűnbe vitte. 4 Azt tette, amit rossznak lát az Úr, éppúgy, mint Aháb háza, mert vesztére apja halála után ugyanazok maradtak az ő tanácsadói is. 5 Az ő tanácsukat követte akkor is, amikor Jórámmal, Aháb fiával, Izráel királyával együtt háborút viselt Hazáél, Arám királya ellen Rámót-Gileádért, de az arámok megsebesítették Jórámot. 6 Ezért visszatért Jezréelbe, hogy kigyógyíttassa magát a sebekből, amelyeket Rámában ejtettek rajta, amikor Hazáél, Arám királya ellen harcolt. Ahazjá, Jórám fia, Júda királya pedig elment, hogy meglátogassa Jórámot, Aháb fiát Jezréelben, mert beteg volt. 7 De Isten akaratából vesztére lett Ahazjának, hogy Jórámhoz ment. Mert odaérve, kivonult Jórámmal együtt Jéhú, Nimsí fia ellen, akit az Úr fölkenetett, hogy Aháb házát kiirtsa. 2Kir 9,6-7 8 Amikor Jéhú ítéletet tartott Aháb háza fölött, ott találta Júda vezéreit és Ahazjá testvéreinek a fiait, akik Ahazjá szolgálatára álltak, és legyilkoltatta őket. 2Kir 10,13-14 9 Ahazját is megkerestette, és elfogták őt, mert Samáriában rejtőzött, és elvitték Jéhúhoz, aki megölette. De eltemették őt, mert ezt mondták róla: Jósáfát unokája volt, aki tiszta szívvel kereste az Urat. Ahazjá családjából azonban nem volt senki, akinek lett volna ereje magához ragadni a királyságot. 2Kir 9,27 10 Amikor Ataljá, Ahazjá anyja látta, hogy meghalt a fia, fogta magát, és elpusztított Júdában minden gyermeket, aki a királyi családból származott. 11 De Jósabat, a király leánya fogta Jóást, Ahazjá fiát, és kilopta őt a király fiai közül, akiket halálra szántak, és őt meg a dajkáját a hálószobába vitte. Így rejtette el őt Ataljá elől Jósabat, Jórám király leánya, Jójádá főpap felesége, aki Ahazjá húga volt; így Jóást nem tudta Ataljá megöletni. 12 Hat évig rejtegették maguknál, az Isten házában. Az országban pedig Ataljá uralkodott.
Mi a fene? Miért van ilyen sztori a Bibliában? Hol van ennek értelme és van ennek üzenete? Hogyan jutunk el a fentebb olvasott igeszakaszból a fenti egyetlen mondatig?
Igazság szerint sokkal mélyebben, sokkal csúnyábban, de bennem ezek a kérdések fogalmazódtak meg először. Nézzük át gyorsan a történetet!
Meghal Júdában egy király (Ahazjá), akinek az anyja (Ataljá) végignézte az apósának abszolút dicstelen „örömtelen” halálát, a férje is meghalt, valószínűleg egy betegségben, most a gyermeke is meghal hirtelen. Ez az anyakirálynő annak az Omrinak a dinasztiájából származott, akiről ezt írja a Biblia: „azt tette, amit rossznak lát az Úr, rosszabb volt minden elődjénél.” (1Kir 16,25) Nos ez szinte Ataljáról, az anyakirálynőről is elmondható. Annyira féltette a hatalmát, befolyását, erejét? – ezeket nem tudjuk, de annyira félt, hogy fogta magát és kiirtotta a király utódjait, azaz a saját unokáit, dédunokáit gyilkoltatta le. Hát ez undorító! (Mondjuk innen is látszik, hogy a Biblia nem csak szép történetekről számol be.)
Na, de valószínűleg Ataljá, az anyakirálynő arra nem gondolt, hogy ha kiirt minden trónörököst, akkor a királyság idegen kézbe fog kerülni! Ez azt is jelenti, hogy Dávid király házának, uralkodói dinasztiájának vége lesz, ha kiirt mindenkit! De hát Isten azt az ígéretet tette, hogy Dávid király utódai megmaradnak, hogy a Dávid háza (itt: királyi dinasztiája) szilárd marad! Pedig mégis olyan, mintha itt lenne a vég! Na és ebben a helyzetben, amikor valószínűleg senki nem mert ellene menni, mert őket is kivégezték volna, egyetlen bátor asszony volt, aki elrejtette a király gyermekét.
Mi tehát ennek az egész történetnek a lényege? Az, hogy noha meglenne a módja annak, hogy Isten Dávid király egész nemzetségének véget vessen, akkor sem teszi! Az emberek talán meg is érdemelnék, mert könyörtelenek, nem emelnek szót, nem lázadnak fel a király vagy az anyakirálynő ellen, továbbá az egész nép nem az Úrban, az Ő szabadításában hisz, hanem idegen istent, isteneket tisztelnek, nekik mutatnak be áldozatokat, hozzájuk imádkoznak. A nép megérdemelné, hogy kipusztuljon a nemzetség, Isten mégis megkönyörül, mert Ő emlékszik arra, hogy kiválasztotta Dávid utódait, és megkönyörül rajtuk, hogy ne kelljen teljesen kipusztulniuk. Ezt egyedül Isten Dávid házának tett ígéretének köszönhetik.
Be kell valljam, én is megérdemelném, hogy Isten ne hallgassa meg az imádságaimat. Megérdemelném, hogy Isten ne vigyázzon rám, ne halmozzon el az áldásaival, megérdemelném, hogy ne figyeljen rám. Ám egyszer Valaki, Dávid házából, eltörölt minden távolságot, mocskosságot, rossz dolgot (azaz bűnt) köztem és Isten között. Ez volt Jézus Krisztus, aki kereszthalálával és feltámadásával megnyitotta az utat Isten felé.
Noha én nem is lennék érdemes arra, hogy Istennel kapcsolatban legyek, Isten mégis lehajol hozzám és figyel rám ezen a pénteki napon is, egyedül Jézus Krisztus miatt.
Megérdemelném a büntetést, de mégsem így lesz. Így ez megnyugtat, hogy nem a hitem mennyisége a fontos! Nem az számít, hogy mennyire jól, mennyire szépen hiszek. A hitem tartama a lényeg. És mivel a hitem tartama a fontos, aki Jézus Krisztus, így ha én meg is érdemelném, hogy Isten ne nézzen rám, Ő akkor is figyelni fogja minden lépésemet a mai napon is. Tehát az én biztonságom nem tőlem függ, hanem egyedül Istentől. Hát hála Istennek ezért!
Áldott Napot!
Boross Sámuel
Hallgasd meg Phil Wickham: It’s Always Been You című dalát a háttérinfóknál!
Krónikák második könyve
A bibliai kánon összeállításakor a Krónikák – akkor még egynek számító – könyve került be utoljára a válogatásba. De milyen jó, hogy benne van és olvashatjuk! Különben honnan tudnánk meg olyan apró részleteket, hogy miként ment végbe a templom építése, felszentelése, vagy éppen milyen imádság hangzott el akkor?
Dávid úgy gondolta, nem helyes, hogy ő palotában lakik, miközben Istennek csak egy sátra van, ezért szeretett volna templomot építeni, amit azonban az Úr nem fogadott el tőle. Viszont megígérte, hogy a fia, Salamon megépítheti majd azt a templomot. Dávid nem sértődött meg ezen, hanem elkezdett mindent megtervezni és összegyűjteni az anyagokat, hogy ha majd építeni lehet, ne legyen már másra gond. Valóban egyszerűbb volt így az építkezés. Salamon életéről és az építkezésről az első kilenc fejezet szól.
A továbbiakban a kettészakadt országról, vagy inkább csak a júdai részéről, majd a babiloni fogságról olvashatunk. Ezek nem túl szívderítőek, de mégiscsak jó hírrel zárul a könyv, mert Círus, babiloni király engedélyt ad a hazatérésre és a templom újjáépítésre.
