Uram, te vagy egyedül! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. (Nehémiás 9,6)
Nehémiás könyve 9,1-15
1 Ennek a hónapnak huszonnegyedik napján összegyűltek Izráel fiai, és böjtöltek, zsákruhát öltöttek, és port hintettek magukra. 2 Izráel utódai elkülönültek minden idegentől, azután előállva vallást tettek vétkeikről és őseik bűneiről. 3 Majd a nap negyedrészén át a helyükön álltak, és felolvastak nekik Istenüknek, az Úrnak törvénykönyvéből, negyedrészén át pedig hitvallást tettek, újra és újra leborulva közben Istenük, az Úr előtt. 4 Azután fölállt a léviták emelvényére Jésúa, Bání és Kadmíél, Sebanjá, Bunní és Sérébjá, Bání és Kenání, és hangos szóval kiáltottak Istenükhöz, az Úrhoz. Neh 7,43 5 Majd ezt mondták a léviták, Jésúa, Kadmíél és Bání, Hasabnejá, Sérébjá és Hódijjá, Sebanjá és Petahjá: Jöjjetek, áldjátok az Urat, a ti Isteneteket örökkön-örökké! Áldják dicső nevedet, amely magasztosabb minden áldásnál és dicséretnél! 6 Uram, te vagy egyedül! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Téged imád a mennyei sereg. 5Móz 10,14; Ézs 37,16; ApCsel 4,24 7 Te vagy, Uram, az Isten, aki kiválasztottad Abrámot, kihoztad Úr-Kaszdímból, és az Ábrahám nevet adtad neki. 1Móz 11,31; 12,1; 17,5 8 A szívét hozzád hűnek találtad, és szövetséget kötöttél vele, hogy odaadod neki a kánaániak, a hettiták, az emóriak, a perizziek, a jebúsziak és a girgásiak földjét, odaadod az ő utódainak. Meg is tartottad ígéretedet, mert igaz vagy! 1Móz 15,18-21 9 Megláttad őseink nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottad segélykiáltásukat a Vörös-tengernél. 2Móz 3,7 10 Jeleket és csodákat tettél a fáraó előtt, összes udvari embere és országának egész népe előtt, mert tudtad, hogy kevélyen bántak velük. Olyan hírnevet szereztél magadnak, amely megvan még ma is. 2Móz 7-12; 18,11 11 Kettéhasítottad előttük a tengert, úgyhogy a szárazon vonultak át a tenger közepén. Üldözőiket úgy dobtad az örvénybe, mint követ a feneketlen vízbe. 2Móz 14,16.29 12 Felhőoszlopban vezetted őket nappal és tűzoszlopban éjjel, hogy megvilágítsd nekik az utat, amelyen járnak. 2Móz 13,21 13 Majd leszálltál a Sínai-hegyre, és beszéltél velük az égből. Adtál nekik helyes törvényeket, igaz útmutatásokat, jó rendelkezéseket és parancsolatokat. 2Móz 19-20 14 Megismertetted velük szent nyugalomnapodat, és parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényt adtál nekik szolgád, Mózes által. 15 Az égből adtál nekik kenyeret, amikor éheztek, és a kősziklából fakasztottál vizet, amikor szomjaztak. Azt mondtad nekik, hogy menjenek be, és vegyék birtokba azt a földet, amelyet esküre emelt kézzel ígértél oda nekik. 2Móz 16; 17,6