Pál levele a galatákhoz 1,10-24
2025. december 13.
Hagyományos keresztyénség?


És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak. (Galata 1,14)
Slide1

A hagyomány csak keret, amit az evangélium tud élettel megtölteni.


Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől való, mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam. Mert hallottátok, hogyan éltem egykor a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt. (Galata 1,10-13)


Pál levele a galatákhoz 1,10-24

10 Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. 11 Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől való, 12 mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam. 13 Mert hallottátok, hogyan éltem egykor a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt. ApCsel 8,3; 22,4-5; 26,9-11; 1Tim 1,13 14 És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak. 15 De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által elhívott, Ézs 49,1; Jer 1,5; ApCsel 9,3-6; 22,6-10; 26,13-18 16 hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a népek között, nem tanácskoztam testtel és vérrel. 17 Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, azután ismét visszatértem Damaszkuszba. 18 Majd három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. ApCsel 9,26-30 19 De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét. 20 Amit pedig nektek írok, íme, Isten színe előtt mondom, hogy nem hazugság. 21 Azután elmentem Szíria és Kilikia vidékére. 22 Júdea keresztyén gyülekezetei azonban személy szerint nem ismertek engem. 23 Csupán ezt hallották: „Aki egykor üldözött minket, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított.” 24 És dicsőítették énértem Istent.


Akkor amikor valaki elkezdi verni az asztalt és halott hagyományokra hivatkozik, meg szokásjogra, akkor bennem rögtön felmerül a kérdés: hová is lett itt a lényeg?! Nézzük csak meg ezt a Sault, aki a vallásos keretrendszer legkiválóbb szakértője volt, nem akármilyen tanítómesterek lábánál szürcsölte a maceszgombóc levest, „mindent is” megtanult a zsidó hagyományokról, szokásokról és vallásos rendszerekről. Ez annyira volt elég, hogy üldözze a Názáreti Jézust és pusztítsa azokat, akik hittek Benne és azt az életet élték, amit Ő adományozott nekik. Aztán egyszer csak ez a Názáreti úgy verte arcul, hogy megvakult, mások segítségére szorult, és a külső sötétség elhozta számára a belső megvilágosodást. Egyszerre értelmet nyert minden: a próféták, a törvények, a szokások, a rendszerek, az épületek, az énekek, minden, ami a vallásos rendszernek eddig a lényegét adta. Saulból Pál lett, aki képes volt már nem a keretek szerint értelmezni a lényeget, hanem engedte, hogy a lényeg formálja át és töltse meg élettel a kereteket. Így lett a pogányok legnagyobb evangélistája, aki hitetlen emberek tömegeit vezette el a lényeghez, Jézus Krisztushoz. Te Saul, vagy Pál szeretnél lenni? Engeded, hogy a lényeg formálja a kereteket?! Ifj Csomós József



Hallgasd meg Ben Fuller – If I got Jesus című számot a háttérinfóknál!

Pál levele a galatákhoz
Pál apostol többször is járt Galácia gyülekezeteiben, akiknek később szükségük volt még a tanításra, amit a levélen keresztül tudott megtenni. Pál azt mondja az ottaniaknak, hogy csodálkozom rajtatok, hogy ilyen gyorsan eltértetek az evangéliumtól. Amikor velük volt, értették Jézus üzenetét, amikor azonban Pál folytatta missziói útját, a magára maradt gyülekezetek azt követték, aki éppen jött. Pál ezért elmondja nekik, hogy ő nem az emberek tetszését keresi, hanem az Istennek akar engedelmeskedni és csak is Jézust akarja nekik is hirdetni. A törvény fontos, és nevelőnk is lett Krisztusig, de miután Ő eljött és megváltott bennünket, már csak ez számít. Akik Krisztusban vannak, azok eggyé lettek Vele és Krisztusban nincs görög, se zsidó, se szolga, se szabad, se nő, se férfi. Milyen csodálatos, hogy Isten nem azt nézi, hogy milyenek vagyunk, hová születtünk, mivel foglalkozunk, hanem Jézusért gyermekeinek tekint bennünket. Mi pedig hálából teremhetjük a Lélek gyümölcseit. De teremjük is? A levél vége felé több rövid figyelmeztetés is elhangzik. Érdemes végigolvasni és elgondolkodni, vajon mindenben követem az Isten akaratát?