Mózes második könyve 2,1-25
2025. február 18.
Igazságosztó


Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? (2Mózes 2,14b)
Slide1

Az emberiség szereti az igazságosztókat. Azt hiszem ez elég jól leszűrhető abból, hány film építi e köré a témáját. Ezek az igazságosztó „szuperhősök” annyiban hasonlítanak is Mózesre, hogy sokuk gyerekkora körül volt valami furcsaság, aztán pedig meg nem értett, magányos farkasként harcolnak az igazságért. Lehet, hogy éppen Mózes ezeknek a hősöknek az archetípusa/ősképe/eredetije?


Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez. Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek. (2Mózes 2,23b-25)


Mózes második könyve 2,1-25

1 Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. 1Krón 5,28-29 2 Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. ApCsel 7,20; Zsid 11,23 3 Amikor azonban nem tudta már tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé. 4 A gyermek nővére pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele. 5 A fáraó leánya éppen odament, hogy megfürödjék a Nílusban, cselédjei meg ott járkáltak a Nílus mentén. Megpillantotta a kosarat a sás között, odaküldte a szolgálóleányát, és kihozatta azt. 6 Fölnyitotta, és meglátta a gyermeket; hát egy síró fiú volt! Megszánta, és ezt mondta: A héberek gyermekei közül való ez. 7 A kisfiú nővére pedig ezt kérdezte a fáraó leányától: Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja neked a gyermeket? 8 A fáraó leánya így felelt: Eredj! A leány elment, és a gyermek anyját hívta oda. 9 Vidd magaddal ezt a gyermeket – mondta neki a fáraó leánya –, és szoptasd őt helyettem, én pedig megadom jutalmadat! Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta. 10 Amikor a gyermek nagyobb lett, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta. Mózesnek nevezte el, mert ezt mondta: A vízből húztam ki. ApCsel 7,21 11 Abban az időben történt, amikor Mózes már felnőtt, hogy kiment testvéreihez, és látta kényszermunkájukat. És meglátta, hogy egy egyiptomi férfi egy héber férfit, az ő egyik testvérét veri. ApCsel 7,23-29; Zsid 11,24.27 12 Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. 13 Másnap is kiment, akkor meg két héber férfi civakodott egymással. Rászólt arra, aki a hibás volt: Miért vered a felebarátodat? 14 De ő így válaszolt: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan megölted az egyiptomit? Mózes megijedt, és ezt gondolta: Bizony, kitudódott a dolog! 15 A fáraó is meghallotta ezt a dolgot, és halálra kerestette Mózest. De Mózes elmenekült a fáraó elől. Midján földjén állapodott meg, és leült ott egy kútnál. 16 Midján papjának volt hét leánya. Ezek odajöttek, vizet merítettek, és megtöltötték a vályúkat, hogy megitassák apjuk juhait. 17 De pásztorok is jöttek oda, és elkergették őket. Ekkor fölállt Mózes, segítségükre sietett, és megitatta juhaikat. 18 Amikor a leányok hazaértek apjukhoz, Reuélhez, az megkérdezte: Hogyhogy ma ilyen korán megjöttetek? 4Móz 10,29 19 Egy egyiptomi férfi védett meg bennünket a pásztoroktól – felelték. – Sőt még vizet is merített nekünk, és megitatta a juhokat. 20 Akkor ezt mondta a leányainak: Hol van ő most? Miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok ide, és egyék velünk! 21 Mózes úgy döntött, hogy ott marad annál a férfinál, az pedig Mózeshez adta leányát, Cippórát. 22 Az asszony fiút szült, ő pedig Gérsómnak nevezte el, mert azt mondta: Jövevény lettem idegen földön. 1Krón 23,15 23 Közben hosszú idő telt el, és meghalt Egyiptom királya. Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez. 24 Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. 1Móz 15,13-14; 17,7; 26,3; 46,3 25 Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek.


Igazságtalan szülő, szomszéd, osztálytárs, tanár, főnök, hivatalnok, uralkodó… Nincs ember, aki ne sóhajtozna éppen valamelyik miatt. Itt egy egész nép szenvedett. (Ez se egyedi eset.) De ez a nép ekkor már Isten választott népe. És nem csak úgy a levegőbe sóhajtoztak, hanem Istenhez kiáltottak. Mózes élete jól kezdődik: nem jut a többi héber fiú sorsára, sőt a legfelsőbb körökben köt ki, úgy, hogy gyakorlatilag a saját anyja neveli fel. Igazán jó kilátásokkal bírt abban a korban héber létére Egyiptomban. Minden szuperhősnek van egy eredettörténete, amiből megismerjük a jellemét, indulatait, tulajdonságait. Mit tudhatunk meg Mózesről? Hogyan jellemeznéd azok alapján, ami ebben a részben olvasható róla? Miután olvastunk arról ebben a fejezetben, hogy a nép szenved, jön Mózes, mint valami Megmentő, de aztán valójában mégse, a nép csak sóhajtozik tovább, Mózes meg ki tudja hol…, - azzal zárul ez a rész, hogy Istennek gondja volt Izráel fiaira… Te látod a remény sugarait ebben a fejezetben? Doroszlainé Jóka Renáta



Hallgasd meg a HolddalaNap Zenekar zenekartól az Én is - Vajúdik a Föld című számát a háttérinfóknál!

Mózes második könyve
Szeretsz kirándulni? Biztosan te is tapasztaltad már, hogy jó elmenni új helyekre, és megismerkedni szép tájakkal, ízletes ételekkel. Utána jó hazamenni és az emlékeket elmesélni. De mi van akkor, ha ez a kirándulás elnyúlik egy kicsit? Egy-két nap még örömmel tölt el, de ha esetleg több hónapról vagy évről van szó, akkor lehet, hogy az már nem esik olyan jól.
Mózes második könyvében egy elég hosszúra nyúlt kirándulásról olvashatsz. Annyira hosszúról, hogy az elindulók nagyon nagy része meg sem érhette a megérkezés örömét. Ráadásul a táj sem volt a legkellemesebb ott a pusztában, és az étel is csak manna volt. Zúgolódtak is emiatt éppen eleget. A nép nem akart engedelmeskedni Istennek és nem akarta elhinni, hogy valóban megkapja az óriások által lakott, megígért földet. Ezért Isten negyven évig hagyta a pusztában vándorolni népét. Vezette őket és gondoskodott róluk, de nem engedte be őket az Ígéret földjére. Megmenekültek az egyiptomi szolgaságból a tíz csapás után, de engedetlenségük, feledékenységük sokszor sodorta bajba őket. Isten szövetséget kötött velük és adott nekik egy olyan törvényt, amely még ma is érvényes.
Mózes második könyvét az exodus, azaz a kivonulás könyveként is szoktuk emlegetni, mert ebből a történeti könyvből tudhatjuk meg, hogy Isten hogyan szabadította ki népét az egyiptomi szolgaságból. Ha szereted az izgalmas történeteket például, hogy miként lesz egy halálraítélt gyermekből Egyiptom tekintélyes embere, majd a zsidó nép vezére, vagy szívesen olvasol csodákról, hogy nem hamvad el az égő csipkebokor, vagy hogyan nyílik szét a nép előtt a tenger, esetleg érdekel, hogy hogyan épült meg a legelső templom, ami még sátor volt, akkor neked való olvasmány Mózes második könyve. Kezdj hozzá az olvasásához!