Lukács evangéliuma 18,1-8
2025. november 28.
Igazságot szolgáltat hamarosan


De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? (Lukács 18,8b)
Slide1

A kitartó imádság többről szól, mint egy vallásos forma gyakori ismétlése. Benne kapcsolatra hív az Úr, és sok mindent megtanít időközben. Mai szokásainkkal ellentétben az imádság nem egy gyorsautomata, hanem az Atyával való közösség megélése.


Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. (Lukács 18,7-8a)


Lukács evangéliuma 18,1-8

1 Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. Róm 12,12; Ef 6,18; 1Thessz 5,17 2 Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. 3 Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! 2Móz 22,21-23; Ézs 1,17 4 Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, 5 mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. 6 Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! 7 Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Zsolt 55,17-18 8 Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?


Nemrég hallottam valakitől, hogy a szüntelen imádság nem azt jelenti, hogy egész nap imádkozol, vagy legalábbis sokszor. Hanem hogy imádságos lelkületben, az Isten előtt éled az életedet, aminek persze része a formális imádság is, de ez annál sokkal közvetlenebb és személyesebb Isten-kapcsolat. Jézus ebben a szakaszban szándékosan használ egy olyan emberi példát, amiben egy gonosz bírót ismerhetünk meg. Mindenki feltételezheti, hogy Atyánk sokkal jobban szeret bennünket, több együttérzés van Benne, mint egy ilyen emberben. Ha ez így van, akkor valóban kitartónak kell lennünk az imádságban. Ma sajnos ez nehezen megy, mert hozzászoktunk, hogy mindent gyorsan kézhez kapunk. Egy 3-4 napos határidőnél hosszabb házhozszállításnál például már húzzuk a szánkat. Mégis arra hív ma ez az Ige, hogy légy kitartó az imádságban, állhatatos az Isten-kapcsolatodban, és ennek a gyümölcse nem fog elmaradni! Tar Zoltán



Hallgasd meg a United Pursuit együttestől a Head to the Heart című dalt a háttérinfóknál!

Lukács evangéliuma
Szereted az életrajzi regényeket? Szívesen olvasol színes, érdekes történeteket egy-egy híres személyről vagy eseményről? Örülsz, ha egy novellában verseket, énekeket is találsz? Ha igen, akkor a legjobb könyv van a kezedben! Ugyanis Lukács evangéliuma a legszebb stílusban írt, az apró részletekre is odafigyelő gondos leírása Jézus életének, időnként kiegészítve egy-egy énekkel, magasztalással.
Lukács, Pál apostol munkatársa és pogány származású orvos volt, aki nem találkozott ugyan Jézussal, de mindennek alaposan utánajárt, hogy pontosan, részletesen adhasson tovább mindent Teofilusnak, a feltehetően gazdag, nem zsidó keresztyénnek. Lukács számára fontos volt, hogy mindenki, a pogányok és az asszonyok is megérthessék az Ember Fia történetét, aki az egész világért halt meg a kereszten.
Más ez az evangélium, mint a másik három, mert Lukács egyszerűen fogalmazott, nem hivatkozott a régi ismeretekre, de pontosan megjelölte, hogy milyen esemény milyen történelmi időszakban történt. Az orvos szemével látta Jézus gyógyításait, és igyekezett megmutatni, hogy az Úr a pogányoknak is ad szabadulást. Nagyon sok olyan történetet is leírt, amelyet máshol nem találunk meg. Ha elkezded olvasni, lehet, hogy nem is akarsz majd megállni az egy-egy napra kijelölt szakasz végén. Az sem baj, ha végigolvasod a huszonnégy fejezetet, mint egy életrajzi regényt!