Lukács evangéliuma 15,1-10
2025. november 19.
Isten szíve


A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük. (Lukács 15,1-2)
Slide1

Akit mi leírtunk, megvetünk vagy akitől iszonyodunk, arról kiderül, hogy Istennek fontos, hiányzik neki, és küzd érte.


Ő ezt a példázatot mondta nekik: Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. Mondom nektek, hogy ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre. Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem. Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek. (Lukács 15,3-10)


Lukács evangéliuma 15,1-10

1 A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. 2 A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük. 3 Ő ezt a példázatot mondta nekik: 4 Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? 5 És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, 6 hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. 7 Mondom nektek, hogy ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre. 8 Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? 9 Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem. 10 Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.


„Fogyasztói társadalomban” élünk, ahol nem divat a megkeresés, megjavítás: a kopottat kicseréljük, a hibásat kidobjuk, nem vesződünk a szereléssel. Ha pedig nem találunk valamit, azt leírjuk, mint hiányt, és veszünk helyette újat, nem vesződünk a kereséssel. Isten háztartásában nem így van. Minden(ki) számon van tartva! Ha valaki eltűnik a Gazda szeme elől, az HIÁNYZIK. Te észreveszed, ha valaki napokig nem jön el az iskolába, vagy a munkahelyedre? Továbbmegyek: Vannak olyanok, akiket kerülünk, mert félünk, viszolygunk tőlük. A zajongó részegeket kikerüljük az utcán. Rossz érzésünk támad, amikor ledéren öltözött prostituáltat látunk, vagy feltűnően öltöző és viselkedő skinhead kerül elénk… A koldusok, kéregetők, hajléktalanok is viszolygást kelthetnek bennünk. Vagy ott vannak a drogosok, seftesek, autótolvajok, betörők, csalók – a hétköznapi bűnözők, és vannak, akik nagyban csinálják: gazdasági csalók, embercsempészek, szervkereskedők és politikai bűnözők. Természetes, hogy szeretnénk minél távolabb lenni ezektől… „Elveszett emberek” – csóváljuk a fejünket. Ha vészt jeleznek testi-lelki érzékszerveink, és beindulnak a menekülő reflexeink, akkor tudatosítsuk magunkban: Isten szíve fáj ezekért az emberekért! Ezek az emberek kiestek Isten háztartásából (egyházából), elvesztek, megsebesültek és hiányoznak. Próbáld látni őket Isten szemével, érezni őket Isten szívével! Zámbó András



Hallgasd meg Sarah Kroger - Still Yours című dalát a háttérinfóknál!

Lukács evangéliuma
Szereted az életrajzi regényeket? Szívesen olvasol színes, érdekes történeteket egy-egy híres személyről vagy eseményről? Örülsz, ha egy novellában verseket, énekeket is találsz? Ha igen, akkor a legjobb könyv van a kezedben! Ugyanis Lukács evangéliuma a legszebb stílusban írt, az apró részletekre is odafigyelő gondos leírása Jézus életének, időnként kiegészítve egy-egy énekkel, magasztalással.
Lukács, Pál apostol munkatársa és pogány származású orvos volt, aki nem találkozott ugyan Jézussal, de mindennek alaposan utánajárt, hogy pontosan, részletesen adhasson tovább mindent Teofilusnak, a feltehetően gazdag, nem zsidó keresztyénnek. Lukács számára fontos volt, hogy mindenki, a pogányok és az asszonyok is megérthessék az Ember Fia történetét, aki az egész világért halt meg a kereszten.
Más ez az evangélium, mint a másik három, mert Lukács egyszerűen fogalmazott, nem hivatkozott a régi ismeretekre, de pontosan megjelölte, hogy milyen esemény milyen történelmi időszakban történt. Az orvos szemével látta Jézus gyógyításait, és igyekezett megmutatni, hogy az Úr a pogányoknak is ad szabadulást. Nagyon sok olyan történetet is leírt, amelyet máshol nem találunk meg. Ha elkezded olvasni, lehet, hogy nem is akarsz majd megállni az egy-egy napra kijelölt szakasz végén. Az sem baj, ha végigolvasod a huszonnégy fejezetet, mint egy életrajzi regényt!