Jeremiás Kr. e. 7. században tevékenykedett, amit csak azért írok, hogy el tudjuk helyezni az időben. Nemrégiben volt a Szépművészeti Múzeumban egy kiállítás Mezopotámiának a Kr. e. 1000–500 közötti időszakáról. A kiállítás címe találóan összefoglalja, mi is volt a lényeg abban a hatalmas ókori birodalomban: Istenek és démonok királysága. Júda (elszakadva Izráeltől) egy nagyon-nagyon kicsi királyság volt ebben a korban emellett a hatalmasra nőtt birodalom mellett. Természetesen jött is minden a kor divatja szerint: Júdában is megjelent a sok isten és démon, nem volt olyan hétköznapi dolog (természeti jelenségek, egészségi állapot stb.), aminek ne lett volna valamelyikhez köze. Adtak ők továbbra is Istennek, ami járt, de biztos, ami biztos, áldoztak a többinek is. Gyakorlatilag elvesztették azt, ami megkülönböztette őket a kor összes többi népétől, hogy nekik egy Istenük van, megszűntek az a nép lenni, amelyik minta a többiek előtt. Kicsit kisütött ugyan a nap, amikor Jósiás kitakarította az idegen elemeket az istentiszteletről, de ez nem bizonyult olyan tartósnak, hogy Jeremiás abbahagyja szolgálatát. Mindenesetre ez a mai szakasz körülbelül arra az időre tehető, amikor Jósiás kiebrudalta Mezopotámia isteneit és démonait Júdából. Jeremiás ebben a látomásban egy kis reménységet sugall: egyszer majd tényleg eljön az az idő, amikor a nép nem azt fogja tenni, amit mindenki más is tesz, amikor majd tényleg példaképpé lesznek minden más nép előtt, amikor majd tényleg látszik rajtuk, hogy ki az Uruk. El fog jönni az a nap, amikor teljesül Isten vágya. A korszellem nagymértékben meghatározza a világképet. Mezopotámiában a politeizmus volt meghatározó, ahogy ma leginkább a materializmus határozza meg, ki mit tart értékesnek, imádatra méltónak, vagy éppen kidobhatónak, stb. Ma az evolúciós felfogás szerint az az álláspont terjedt el, hogy a vallások is „kifejlődtek” primitív formákból a monoteizmusig. Viszont Izráel népének a kiválasztásuktól kezdve folyamatosan ellenkultúrát kellett képviselnie az őket körülvevő népekkel szemben, és ez egyáltalán nem ment könnyen. Ha a monoteizmus tényleg csak egy evolúciós „termék”, akkor valóban megérte volna fenntartani ezt az állapotot, nem kellett volna-e kihullania a rostán? A több istenben hívőknek pont olyan érthetetlen volt egy Istenben hinni, mint ma egy materialista alapokon nyugvó világképben „hívőnek”. Megváltozott volna Isten vágya mára? „Szeretnék veletek úgy bánni, mint fiaimmal, és nektek adni a kívánatos földet, mint legékesebb örökséget a népek között. Azt gondoltam, hogy Atyádnak hívsz engem, és nem fordulsz el tőlem!” (19. v.) Rád hogyan hatnak a divathullámok, a korszellem? Mit gondolsz, van Istennek valamilyen vágya veled kapcsolatban? Doroszlainé Jóka Renáta