Ézsaiás próféta könyve 59,1-21
2024. december 7.
Ki tehet róla?


Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen,… hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől,... (Ézsaiás 59,1-2)
Slide1

„Nem én tehetek róla!”- milyen ősi védekezési mechanizmusunk a hárítás. Elkövetünk valamit, amiről tudjuk, hogy nem lett volna szabad megtennünk, még talán azt is belátjuk, hogy bűn volt, de mentegetőzünk: „nem én tehetek róla!”. Az osztálytársam, a tesóm, a szüleim miatt van az egész. És végső soron Isten tehet mindenről, miért ilyennek teremtett, miért nem avatkozott közbe, miért nem állított le, hát nem mindenható, hát nem fontos neki az igazság?


Félni fogják az ÚR nevét napnyugaton, és dicsőségét napkeleten, amikor eljön, mint egy sebes folyam, amelyet az ÚR szele korbácsolt föl. De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! – így szól az ÚR. Ilyen szövetségem van velük – mondja az ÚR: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké – mondja az ÚR. (Ézsaiás 59,19-21)


Ézsaiás próféta könyve 59,1-21

1 Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, 4Móz 11,23; Ézs 50,2 2 hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg. Ézs 50,1 3 Hiszen kezetek vérrel van beszennyezve, ujjaitokhoz bűn tapad, ajkatok hazugságot szól, nyelvetek álnokságot suttog. Zsolt 5,7.10; 12,3-6; 31,19; 144,8.11; Ézs 1,15; Róm 3,13-14 4 Nincs, aki igaz vádat emelne, nincs, aki helyesen ítélkeznék. Haszontalanságban bíznak, és hiábavalóságot beszélnek, nyomorúságot fogannak, és bajt szülnek. Jób 15,35; Zsolt 7,15; Ézs 5,7-8; 33,11 5 Mérges kígyó tojásait költik ki, és pókhálót szőnek. Meghal, aki tojásaikból eszik: amikor felnyitja, vipera bújik ki belőle. 5Móz 32,33 6 Pókhálójukból nem lesz ruha, nem takarózhatnak abba, amit készítettek; amit készítettek, csak bajt okoz, erőszakos tetteket követnek el. Jób 8,11-15; Jer 22,3 7 Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás jelzi az útjaikat. 8 A békesség útját nem ismerik, eljárásuk soha nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, az békét nem ismer. Péld 28,18; Róm 3,16-17 9 Ezért van távol tőlünk a törvény, és nem ér el hozzánk az igazság. Világosságra várunk, de csak sötétség van, napfényre, de homályban járunk. Ézs 5,30; Jer 8,15; 14,19 10 Tapogatjuk a falat, mint a vakok, tapogatózunk, mint akinek nincs szeme. Botladozunk fényes délben, mintha alkonyat volna, olyan sötétségben vagyunk, mint a halottak. 5Móz 28,29 11 Morgunk mindnyájan, mint a medvék, nyögünk, mint a galambok. Törvényességre várunk, de nincs, segítségre, de távol van tőlünk. Ézs 5,7; 38,14 12 Bizony, sok bűnt követtünk el veled szemben, vétkeink ellenünk beszélnek. Bizony, tele vagyunk bűnnel, gonoszságunkat be kell ismernünk. Zsolt 51,5; Jer 14,7 13 Bűnösök vagyunk, megtagadtuk az Urat, hűtlenül eltértünk Istenünktől. Erőszakot és lázadást hirdettünk, szívünk csupa hazugságot gondolt és szólt. 14 Háttérbe szorul a törvény, távol marad az igazság, elbukik a hűség a tereken, és a becsület nem érvényesül. Zsolt 12,2 15 Odalett a hűség, és aki a rosszat kerüli, zsákmányul esik. Látta ezt az Úr, és rossznak ítélte, hogy nincs törvényes rend. 16 Amikor látta, hogy nincs ott senki, és elámult, hogy nincs, aki közbelépjen, saját karja segítette őt, saját igazsága támogatta. Zsolt 98,2; Ézs 41,28; 63,5; Ez 13,4-5 17 Felöltötte az igazságot mint páncélt, a szabadítás sisakja volt a fején. A bosszúállás ruháit öltötte magára, felindulása mint köpeny borul rá. Ézs 42,13; Róm 13,12; Ef 6,13-17; 1Thessz 5,8 18 Amilyenek voltak a tettek, aszerint fog megfizetni. Haraggal fizet ellenfeleinek, tetteik szerint ellenségeinek, tetteik szerint fizet meg a szigeteknek. Zsolt 62,13; Jer 17,10; 25,14; 32,19; Róm 2,6-11; 1Pt 1,17; Jel 20,12-13; 22,12 19 Félni fogják az Úr nevét napnyugaton, és dicsőségét napkeleten, amikor eljön, mint egy sebes folyam, amelyet az Úr szele korbácsolt föl. Jer 47,2; Mt 7,27 20 De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! – így szól az Úr. Ézs 57,13; Róm 11,26 21 Ilyen szövetségem van velük – mondja az Úr: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké – mondja az Úr. Ézs 51,16; Jer 1,9; 31,31-34; Ez 36,26-27; Jóel 3,1-2


Az ézsaiási prófécia óta évezredek teltek el, de az ember semmit sem változott. Ma is egymásra, meg Istenre mutogatunk; „nem én tehetek róla!” Akkor is, ma is az egyetlen lehetőségünk, hogy kiszabaduljunk ebből az ördögi körből, ha meghalljuk Isten szavát. Ha belenézek abba a tükörbe, amit maga Isten tart nekem. És ha belenézek, megláthatom, hogy mennyire beszennyeződtem, mennyire megsebződtem, és ezért kizárólag én vagyok a felelős. Isten látja az életünket, a tetteinket, a gondolatainkat, a motivációnkat. Jobban ismer minket, mint mi magunkat. És mit tesz? Mi lesz most velünk? Elveszünk, el kell vesznünk, büntetést érdemlünk. Isten igazsága ezt követeli meg. Mit tesz Isten? Nem nézi tétlenül népe hűtlenségét, látja, és megjelenik! Eljön, és megváltást hoz azoknak, akik bűnbánattal hozzá fordulnak. Mit tesz Isten? Eljön, és a mi bűnös tetteinkért Ő fizet meg, Isten igazsága nem szenved csorbát, a bűn büntetése a halál. Eljön Jézus Krisztusban, magára veszi a mi életünk átkát, és meghal a kereszten. Mert ennyire szeret. „Nem tehetek róla”? – De igen. Érettem, miattam és helyettem halt meg Krisztus. Te elfogadtad már ezt az új szövetséget? Harmathy Ágota



Hallgasd meg Mike Sámueltől az Új szövetséged elfogadom című dalát a háttérinfóknál!

Ézsaiás könyve
A próféta feladata az, hogy Isten szavát tolmácsolja a népnek. Mint tolmács nem válogathat, hogy mit mond el és mi az, ami már kínos lenne, és ezért inkább hallgat róla. Ézsaiás egy olyan próféta volt, aki hatvan éven keresztül végezte ezt a fontos szolgálatot, olyan időkben, amikor Izráelt nagy birodalmak (az asszír, az egyiptomi és a babiloni) vették körül és harcolni kellett ellenük. Négy király is uralkodott ezekben az időkben, akiket Ézsaiás ismert, mert valószínűleg ő is előkelő családból származott. Egy gazdag országban kezdte működését, de egy meghódított és elpusztult országban fejezte be. Feleségét prófétanőként említi. Gyermekei pedig már a nevükben is próféciát hordoztak: „a maradék megtér” és „hamarzsákmány, gyorspréda”.
Ézsaiás próféta stílusa emelkedett, változatos és fordulatos. Méltó ahhoz az üzenethez, amit el kell mondania az eljövendő Messiásról és arról, hogy Isten azt várja, hogy népe szentségben járjon, bánja meg bűneit és engedelmesen várja az Eljövendőt, aki gyermekként adatik, de népe megváltása a feladata. Isten szolgája, a Messiás üdvösséget szerez szenvedése és halála által.
Időnként nehéz olvasni a prófétai szavakat, máskor meg annyi reménységet adnak, hogy másképpen tudsz előre tekinteni. Kívánom, hogy ez a könyv számodra is érthető örömüzenetté váljon!