Pál levele a kolosséiakhoz 3,12-17
2025. október 22.
Mit veszel fel ma?


Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. (Kolossé 3,12)
Slide1

Képzeld el, hogy reggel nemcsak a ruháidat választod ki, hanem a lelked „öltözékét” is. Pál arra hív, hogy Isten gyermekeiként minden nap együttérzést, kedvességet, alázatot, szelídséget és türelmet öltsünk magunkra. Így válik láthatóvá rajtunk, amit Krisztus belül már elvégzett.


Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. (Kolossé 3,13-14)


Pál levele a kolosséiakhoz 3,12-17

12 Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. 13 Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. 14 Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. 15 És Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. 16 Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek. Ef 5,19-20 17 Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.


Képzeld el, hogy reggel a tükör előtt állsz, és kiválasztod az aznapi szetted. Mit viselsz lelkileg az iskolába menet? Felöltözöd az együttérzést, kedvességet, alázatot, szelídséget és türelemet minden reggel, ahogyan Pál tanácsolja? Isten kiválasztott, szent és szeretett gyermeke vagy. Épp ezért hív Isten arra, hogy ezt az identitást öltözetként viseld: mutasd meg kívül is, amit Krisztus belül már elvégzett benned. Ezek az új ember öltözékének darabjai: Együttérzés. Észreveszed, ha a barátod szomorú. Kedvesség. Apró figyelmességet fordítasz a többiek felé. Alázat. Nem tolod előtérbe magad, és bocsánatot is kérsz, ha tévedsz. Szelídség. Nem vágsz vissza dühből. Türelem. Kibírod panaszkodás nélkül, ha várnod kell. Gyűjtsd össze mindezt a szeretet övével. Ez fogja össze a lelki öltözetedet tökéletes egységbe. Krisztus békéje pedig legyen a szívedben a játékvezető a konfliktushelyzetekben. Félre tudod tenni a saját igazadat, hogy megláthasd a másik ember szempontját is? Hogyan nyilvánul meg rajtad Krisztus békéje egy heves vitában? Nem könnyű így élni, de a jó hír az, hogy Isten már új teremtménnyé tett Krisztusban, és az Ő erejével képes vagy felöltözni ezeket az erényeket nap mint nap. Keresztyén jellemünk formálódása tudatos döntést és mindennapi gyakorlást kíván. Te mit veszel ma fel: a sértődést vagy a szeretetet? Krivács Zoltán



Hallgasd meg a L.E.SZ. zenekartól a Több erőt, több szeretetet című dalt a háttérinfóknál!

Pál levele a kolosséiakhoz
Ha észrevennéd, hogy a barátaid barátai rossz úton járnak, mit csinálnál? Figyelmeztetnéd őket a helyes útra? Mit tennél akkor, ha távol lennél tőlük, és csak hallanál a rájuk leselkedő veszélyekről? Ma már könnyebb, mert talán írnál nekik egy e-mailt vagy egy sms-t, esetleg felhívnád őket, és még ismeretlenül is segítenél?
Pál apostol a maga eszközeivel valami hasonlót tett, amikor éppen megint fogságban volt. Ugyanis hírét vette, hogy a nem is általa alapított gyülekezetben, Kolosséban tévtanítók jelentek meg. Pál erre a lehető leggyorsabban, amint lehetőség adódott, levelet küldött az ottaniaknak. Nem írt hosszan, csupán négy fejezet az egész levél. Azt írta meg, ami igazán fontos, hogy Jézus Krisztus tökéletes megváltó, aki az övéinek csodálatos országot készített. Pál nem a téves tanításokat ismételgeti, hanem dicséri a hívőket, és bátorítja őket, hogy továbbra is éljenek Istenhez méltó életet, felöltözve az új embert. Érdemes elgondolkozva végigolvasni, hogy mit kell tennie annak, aki igazán Krisztust akarja követni? Te már tudod? Felöltöztél már mindent a könyörületes szívtől kezdve a szeretetig? Ha nem, akkor olvasd ezt a levelet a következő napokban nagyon odafigyelve és imádkozva!