Ti azonban nem így tanultátok Krisztust… (Efezus 4,20)
Csoportmunkában dolgoztok. Hamar kiderül, hogy egyedül te tanultad meg az adott témakört. A többiek mégis hangosabbak, tele vannak jó ötlettel, ami úgy tűnik, mind jobban működik, mint a te javaslatod. És meggyőznek, hogy úgy lesz jó. A prezentáció végén a tanár megkérdezi: Gyerekek, ezt így tanultuk? És te tudod, hogy nem. Nem így tanultuk.
Ti azonban nem így tanultátok Krisztust; ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az igaz Jézusban: vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. (Efezus 4,20-24)
Pál levele az efezusiakhoz 4,17-24
17 Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint. Róm 1,18-24 18 Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tudatlanságukban, és megkeményedett a szívük. 19 Mivel erkölcsi érzékük eltompult, bujálkodásra adták magukat, mindenféle tisztátalanságot művelve mohóságukban. 20 Ti azonban nem így tanultátok Krisztust; 21 ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az igaz Jézusban: 22 vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; Kol 3,9 23 újuljatok meg lelketekben és elmétekben, 24 öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Kol 3,10
Az iskolában gyakran van az embernek (a diáknak főleg) az az érzése, hogy ami a tananyagban van, azt teljesen felesleges megtanulni. Semmi szükség rá, soha nem fogja használni. Persze vannak olyan dolgok, amit meg mindenképpen meg kell tanulni, mert nem lehet élni ezek nélkül. Az egy külön feladat, hogy amit elméletben megtanulunk, hogyan tudjuk a gyakorlatban alkalmazni. Elméletben tudjuk, hogy a hidegben melegen fel kell öltözni, de ha senki nem vesz sapkát, akkor valószínűleg mi sem fogunk.
Mi köze van mindennek az Efezusi levélhez? Pál, mint egy rendes tanár, szembesíti a gyülekezetet, hogy az, ahogy élnek, nem tükrözi azt, amit megtanultak. Igazából nem is ő a tanár, hanem maga Krisztus, Ő a Mester. És Ő maga a tananyag is. Az Ige ma azzal szembesít minket, hogy a mindennapjainkban látszania kell, amit Krisztustól tanultunk.
Igen, tanulni kell. Tanulni a Krisztust. Fontosak a tanítások, az elmélet, fontos megismerni az Urat. Mi a tanulásmódszertan ebben az esetben? Hallgatni kell a Mestert (igeolvasás, igehallgatás), beszélgetni kell Vele (imádság), együtt kell járni Vele, lesni, figyelni, ahogy munkálkodik.
És ahogy elmélyülsz az ismeretben, egyre inkább ebben a szentségben és igazságban akarsz majd élni. Úgy élni, ahogy tanultad a Krisztust.
Na, mit tanultál?
Harmathy Ágota
Hallgasd meg Graham Kendrick - Teach Me To Dance című dalát a háttérinfóknál!
Pál levele az efezusiakkoz
Ha valami fontosat akarnál elmondani az embereknek, hová mennél? Hol mondanád el? Talán föltennéd az internetre, vagy valamelyik tévében beszélnél róla. Amikor Pál apostol élt, nem volt ilyen lehetőség, de ő mégis felismerte, hogy hol van a legjobb hely a bizonyságtételre. A második missziói útján már járt Efézusban, de akkor még elég gyorsan továbbment onnan. Viszont a harmadik útján, közel három esztendőt töltött abban a városban, amit „kelet kapujának” is neveztek, hiszen itt futott össze több kereskedelmi út. Éppen ezért a viszonylag sok lakosú város még több látogatóval, kereskedővel egészült ki időről időre. Pál itt hirdette az evangéliumot, ami nem mindenkinek tetszett, így megismerhette a börtönt belülről is.
Amikor nem volt a városban, körlevelet írt az ottani és más közeli gyülekezeteknek, hogy tanítsa őket Krisztus és az egyház viszonyáról, és arról, hogy az egyház több, mint aminek az emberek látják. Beszélt az egyház egységéről és az új életről, valamint arról, hogy milyen a keresztyén házirend. De azt sem titkolta el, hogy a Krisztushoz tartozóknak érdemes fölfegyverezni magukat, mert bizony harcokra kell számítaniuk. Ezért jó, ha fölveszik az igazságszeretet övét, az üdvösség sisakját, a békesség saruját, vagy a hit pajzsát. A teljes fegyverzet nélkül esély sincs a győzelemre.
Keresd meg a hiányzó védelmi eszközöket Pál efezusiakhoz írott levelében!