A Krónikák második könyve 14,1-14
2024. május 4.
Nyugalmat adott nekünk mindenfelől


Ászá azt tette, amit jónak és helyesnek tartott Istene, az Úr. (2Krónikák 14,1)
Slide1

Igen, vannak időszakok az életben, amikor Isten békés környezetet teremt körülötted. Amikor minden rendben van, és nyugodtnak érezheted magad.


Épített Júdában megerősített városokat, mert béke volt az országban. Nem viseltek ellene háborút azokban az években, mert nyugalmat adott neki az Úr. Ezt mondta a júdaiaknak: Építsük ki ezeket a városokat, vegyük őket körül várfallal, lássuk el tornyokkal, kapukkal és zárakkal, míg a mienk az ország, mert kerestük Istenünket, az Urat, és Ő nyugalmat adott nekünk mindenfelől. El is végezték sikeresen az építkezést. (2Krónikák 14,5–6)


A Krónikák második könyve 14,1-14

1 Ászá azt tette, amit jónak és helyesnek lát Istene, az Úr. 2 Eltávolíttatta az idegen oltárokat és az áldozóhalmokat, összetörette a szent oszlopokat és kivágatta a szent fákat. 5Móz 7,5; 12,2-3 3 A júdaiaknak pedig megparancsolta, hogy őseik Istenét, az Urat keressék, és teljesítsék a törvényt és a parancsolatokat. 4 Eltávolította Júda összes városából az áldozóhalmokat és a tömjénező oltárokat, és uralkodása alatt béke volt az országban. 5 Épített Júdában erődített városokat, mert béke volt az országban. Nem viseltek ellene háborút azokban az években, mert nyugalmat adott neki az Úr. 6 Ezt mondta a júdaiaknak: Építsük ki ezeket a városokat, vegyük őket körül fallal, lássuk el tornyokkal, kapukkal és zárakkal, amíg a mienk az ország, mert kerestük Istenünket, az Urat, és ő nyugalmat adott nekünk mindenfelől. El is végezték sikeresen az építkezést. 7 Ászá haderejét háromszázezer júdai pajzsos és kopjás, továbbá kétszáznyolcvanezer benjámini könnyű pajzsot viselő íjász alkotta. Ezek mind vitéz harcosok voltak. 8 Kivonult ellenük az etióp Zerah egymilliós haderővel és háromszáz harci kocsival, és megérkezett Márésá alá. 9 Ászá is kivonult ellene, és csatarendbe álltak a Cefatá-völgyben Márésánál. 10 Akkor Ászá így kiáltott Istenéhez, az Úrhoz: Uram, neked nem nehéz megsegíteni az erőtlent a sokasággal szemben! Segíts meg bennünket, Urunk, Istenünk, mert rád támaszkodunk, és a te nevedben vonultunk e tömeg ellen! Uram, te vagy a mi Istenünk, mutasd meg, hogy ember nem tehet ellened semmit! 1Sám 14,6 11 És megverte az Úr az etiópokat Ászá és Júda előtt. Megfutamodtak az etiópok, 12 Ászá és hadinépe pedig egészen Gerárig üldözte őket. Elestek az etiópok, senki sem maradt életben közülük, mert összetörtek az Úr és az ő serege előtt. A júdaiak igen sok zsákmányt ejtettek. 13 Megvertek Gerár környékén minden várost, mert az Úrtól való rettegés fogta el azokat. Kifosztottak minden várost, mert sok zsákmány volt bennük. 14 A jószágok aklait is lerombolták, és rengeteg juhot és tevét hajtottak el. Így tértek vissza Jeruzsálembe.


Ezek a csöndes, békés időszakok lehetőséget biztosítanak, hogy még több időt tölthess Uraddal, még jobban megismerd Őt. De a nyugalmi állapot nem azt jelenti, hogy tétlenül, elkényelmesedve élj tovább. Ebben az időszakban megerősödhetsz, és felkészülhetsz a későbbi harcokra. Ekkor vértezheted fel magad azokkal az ismeretekkel és tulajdonságokkal, amelyek a jövőbeli támadások alkalmával biztos fegyverzetet jelentenek. Nagyon kellemes, ha időnként kényelmes helyzetet kapsz Istentől, de tartsd észben, hogy hosszú távon egyáltalán nem az elkényelmesedés a neked szánt állapot. Ki fog mozdítani téged, és ha értelmesen használtad fel a rendelkezésedre álló lehetőséget, akkor a helyeden leszel a nehéz időkben is. Ászá a számára adott békés időszakban megerősítette a városokat, és profi módon kiképezte a katonáit. Vegyél példát róla! Maradj szorosan Istened mellett, legyél hálás a nyugalmas időkért, és közben erősödj meg, hogy helyt állj, amikor eljön az ideje. Nagy Tamás



Krónikák második könyve

A bibliai kánon összeállításakor a Krónikák – akkor még egynek számító – könyve került be utoljára a válogatásba. De milyen jó, hogy benne van és olvashatjuk! Különben honnan tudnánk meg olyan apró részleteket, hogy miként ment végbe a templom építése, felszentelése, vagy éppen milyen imádság hangzott el akkor?
Dávid úgy gondolta, nem helyes, hogy ő palotában lakik, miközben Istennek csak egy sátra van, ezért szeretett volna templomot építeni, amit azonban az Úr nem fogadott el tőle. Viszont megígérte, hogy a fia, Salamon megépítheti majd azt a templomot. Dávid nem sértődött meg ezen, hanem elkezdett mindent megtervezni és összegyűjteni az anyagokat, hogy ha majd építeni lehet, ne legyen már másra gond. Valóban egyszerűbb volt így az építkezés. Salamon életéről és az építkezésről az első kilenc fejezet szól.
A továbbiakban a kettészakadt országról, vagy inkább csak a júdai részéről, majd a babiloni fogságról olvashatunk. Ezek nem túl szívderítőek, de mégiscsak jó hírrel zárul a könyv, mert Círus, babiloni király engedélyt ad a hazatérésre és a templom újjáépítésre.