Pál levele a galatákhoz 3,15-18
2025. december 19.
Ő menteni akar


… azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet. (Galata 3,17)
Slide1

Pál nem arra bíztat, hogy az Igét bátran kezeljük szabadon, és bátran értelmezzük máshogyan, mint azt általában szokás értelmezni. Hanem arra, hogy Isten valódi akarata előtt legyünk készek mindig kalapot emelni.


Testvéreim, emberi módon szólok: a megerősített végrendeletet, még ha emberé is, senki sem teheti érvénytelenné, vagy nem toldhatja meg. Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. … Ezt pedig így értem: azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet. Mert ha a törvény alapján van az örökség, akkor már nem az ígéret alapján volna; (Galata 3,15-16a.17-18)


Pál levele a galatákhoz 3,15-18

15 Testvéreim, emberi módon szólok: a megerősített végrendeletet, még ha emberé is, senki sem teheti érvénytelenné, vagy nem toldhatja meg. 16 Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. 1Móz 12,7 17 Ezt pedig így értem: azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet. 2Móz 12,40 18 Mert ha a törvény alapján van az örökség, akkor már nem az ígéret alapján volna; Ábrahámnak viszont ígéret által ajándékozta azt Isten. Róm 4,14


Talán ismerős a helyzet, amikor vannak régi kincseink, lelki bizonyosságaink, amik meghatároztak, akár hosszú időszakon keresztül. Kedvessé váltak, még ha időnként nehéz is volt hordozni őket. A hitünk részévé, a kegyességünk jellemzőjévé is lettek. Aztán találkoztunk Isten igéjének valami nagyon egyértelmű kijelentésével, ami rávilágított: korábban valamit nagyon rosszul gondoltunk, hittünk. És ekkor nagyon nehéz dolgunk is lehet: feladni a régi, dédelgetett „igazságot”. Izráel számára a törvény volt a régi kincs, mindennek a meghatározója. Aki abból enged, az magával Istennel száll szembe! A törvény igéjét, annak megszokott hangsúlyait, kijelentéseit és értelmezéseit nem lehet csak úgy feladni, megtagadni! Pál nem is hűtlenségre bíztat, nem is arra, hogy az igét bátran merjük máshogyan magyarázni, mint azt általában szokás. Nem egy új, modernebb módszert ajánl. De arra a hozzáállásra mindenképpen hívogat, hogy Isten valódi akarata előtt legyünk készek mindig kalapot emelni. Nem értelmezésekhez és szavakhoz ragaszkodni, hanem Isten személyéhez, aki kezdettől fogva kijelentette igazságát. Az az igazság pedig változatlanul az, hogy Ő alapvetően bennünket menteni akar. Sokat kell győzködnie bennünket, hogy Ő tényleg vár minket abban a mennyei hajlékban, amiről Jézus azt mondja, ott sok hely van. Pállal együtt nagyon messziről érkezünk mindannyian, de Isten türelmes, mert ragaszkodik ígéretéhez! Blatniczky János Dániel



Hallgasd meg Normann Greenbaum Spirit in the sky című számát a Flatirons Community Church előadásában!

Pál levele a galatákhoz
Pál apostol többször is járt Galácia gyülekezeteiben, akiknek később szükségük volt még a tanításra, amit a levélen keresztül tudott megtenni. Pál azt mondja az ottaniaknak, hogy csodálkozom rajtatok, hogy ilyen gyorsan eltértetek az evangéliumtól. Amikor velük volt, értették Jézus üzenetét, amikor azonban Pál folytatta missziói útját, a magára maradt gyülekezetek azt követték, aki éppen jött. Pál ezért elmondja nekik, hogy ő nem az emberek tetszését keresi, hanem az Istennek akar engedelmeskedni és csak is Jézust akarja nekik is hirdetni. A törvény fontos, és nevelőnk is lett Krisztusig, de miután Ő eljött és megváltott bennünket, már csak ez számít. Akik Krisztusban vannak, azok eggyé lettek Vele és Krisztusban nincs görög, se zsidó, se szolga, se szabad, se nő, se férfi. Milyen csodálatos, hogy Isten nem azt nézi, hogy milyenek vagyunk, hová születtünk, mivel foglalkozunk, hanem Jézusért gyermekeinek tekint bennünket. Mi pedig hálából teremhetjük a Lélek gyümölcseit. De teremjük is? A levél vége felé több rövid figyelmeztetés is elhangzik. Érdemes végigolvasni és elgondolkodni, vajon mindenben követem az Isten akaratát?