Amikor az Ószövetségben a templomról, szent sátorról, különböző áldozatok bemutatásáról, egészségügyi és rituális szabályokról olvasunk, joggal merül fel a kérdés, mi közöm van hozzájuk? A héber levél írója is ezt a kérdést teszi fel úgy, hogy amikor leírja a szent sátor felépítését, berendezését, mintha maga előtt látná: érződik a csodálat és a tisztelet. Nem kevésbé az a tudás, mintha járt volna benne, pedig a Templom sem lehetett már meg akkor, amikor papírra vetette a levelet. Neki nagyon sokat jelentett: Isten nagyszerű tervét, de népe múltját, a hőstörténetek csodáit. Mindazt jelentette, amit zsidónak lenni jelentett. Isten kiválasztott népének a tagja vagyok! S mégis bátran írja le, hogy mindezek csak példázatok, érvényüket veszítették, mert valami sokkal nagyszerűbb, valami új jött helyette. Mi volt a funkciójuk? A régi embernek ezek között a keretek között segített megélni Isten a Vele való kapcsolatát. Ezeken a rítusokon keresztül biztosította számukra, hogy hogyan közeledjenek Hozzá, hogy rendezzék a bűnt, éljék az életüket. Olyan keretek és kapaszkodók voltak, amiben Isten elfogadta és vezette népét. Amikor a múlt egyházi szokásaira nézünk, sokszor ébred bennünk hasonló kérdés, ez meg mire jó? A zsidóknak Isten biztosította a keretet. Ez számukra szükséges volt. De minden apró mozzanata arra a Krisztusra utalt, aki majd Maga lesz a keret, akiben Isten elérhető lesz. A régi korok keresztyén emberei a kereteket maguk hozták létre, hogy a Krisztusban megtalált életet meg tudják élni. Egy felépített templom, egy hatalmas katedrális, képek, aranyozott szószékek, ünnepek, rituálék az Isten tiszteletének a kifejezései. Ezek nem állandóak. Ahogy az Isten által rendelt keret sem volt az, csak Krisztusig maradt érvényben, úgy a régiek rendelkezései és keretei is csak addig maradhatnak érvényben, amíg Krisztusra mutatnak és segítik eljutni az embereket Jézusig, a Szabadítóig. Ha netalán a régi szokások kiüresednének, és fontosabbak lennének magánál az Úr Jézus Krisztusnál, akkor pedig még károsakká is válhatnak. Jézus Krisztusban nem az számít, hogy hogyan tiszteljük Őt, hanem hogy a szívünk a helyén van-e. Értette ezt a levél írója is: „mit számít mit eszek, iszok, Jézusban szabad vagyok!” Lehet, segítenek, lehet, akadályoznak a hitedben a régi dolgok, de Krisztusban szabad vagy úgy látni őket, ahogy az őseink látták. S akkor esetleg felteszed magadnak azt a kérdést, majd a mi utódaink nem ugyanígy fognak nézni a mi dolgainkra? Szanyi György