Hallgasd meg Hawk Nelson – Words című dalát a háttérinfóknál!
Példabeszédek könyve
Gyerekkoromban nagyon sok közmondást és szólást hallottam. Valahogy a hétköznapi beszéd része volt, hogy közmondásokkal fejeztük ki egy-egy történet vagy esemény tanulságát. Ma már sokkal kevesebbet mondogatjuk ezeket a tömören megfogalmazott igazságokat, pedig sok mindent egyszerűbben el lehet így mondani. Például, amikor azt mondjuk, hogy „aki másnak vermet ás, maga esik bele”, nem kell elmagyarázni, hogy az illető balga módon másoknak akart ártani és végül neki lett rosszabb. De, amikor ezt a közmondást használjuk, talán nem is gondolunk arra, hogy tulajdonképpen egy bibliai verset idézünk (Péld 26,27), mégpedig abból a könyvből, amit Salamonnak tulajdonítanak.
Salamon, amikor lehetőséget kapott Istentől, hogy bármit kérhet, a bölcsességet kérte. Isten ezt meg is adta neki, és ráadásul kapott gazdagságot is. Bölcsessége messze földön híressé tette. „Háromezer példabeszédet mondott és ezeröt éneket szerzett.” (IKir 5,12) Ebből lett a Példabeszédek könyve.
Érdemes lassan olvasni és közben megkeresni, hogy valójában mit is jelent egy-egy mondat, mert nem csupán annyit, amit első olvasásra láthatsz benne. Ha elég figyelmesen olvasod, több ma használt közmondásra is ráakadhatsz. Kívánom, hogy kapj ehhez bölcsességet Istentől!