Az Apostolok Cselekedetei 28,1-15
2024. szeptember 17.
Viharok, hajótörések idején is


Mikor azonban hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten. (ApCsel 28,6b)
Slide1

Minden időben, folyamatosan véleményt alkot az ember, néha elhamarkodottan. Az Úr azon munkálkodik és arra hív el minket, hogy az emberek véleménye helyes irányba változzon Őróla.


Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart. Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem engedi, hogy életben maradjon. Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten. (ApCsel 28,3-6)


Az Apostolok Cselekedetei 28,1-15

1 Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. 2 A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak. 3 Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart. 4 Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem engedi, hogy életben maradjon. 5 Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. Mk 16,18; Lk 10,19 6 Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten. ApCsel 14,11 7 Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt. 8 Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. Lk 10,9 9 Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket. Lk 4,40 10 Ezek nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal. 11 Három hónap múlva azután elindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amelynek címerében a Dioszkuroszok voltak. 12 Szirakúzába érkezve ott maradtunk három napig. 13 Innen a part mentén hajózva megérkeztünk Régiumba, és mivel egy nap múlva feltámadt a déli szél, másnap Puteoliba értünk. 14 Itt testvéreket találtunk, akik kértek, hogy maradjunk náluk hat napig. Így érkeztünk Rómába. 15 Mikor az ottani testvérek hallottak érkezésünkről, elénk jöttek Appiusz fórumáig és Trész Tabernéig. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és megtelt bizakodással.


Általában sokat segít, ha az ember jó emberismerő. Ha váratlan helyzetekben, váratlan találkozásokban gyorsan átlátja, kik kerültek melléje, akkor valószínűbb, hogy jól fog reagálni. Persze néha becsapjuk saját magunkat, mert egy velünk szembe kerülő emberről – az emberismeretünk alapján – hozhatunk rossz döntést is. Elkönyvelhetjük őt egészen másnak, mint amilyen valójában. Egyrészt a mód, a hozzáállás miatt, ahogyan mi általában látjuk a másik embert. Ahogyan szerintünk az emberek működnek. Másrészt a másik ember nem biztos, hogy pontosan azt mutatja magáról, annak látszik, ami belül a lelkében lakik. Az ember a külsőleg megragadható jegyek alapján igyekszik ítéletet alkotni, talán azért is, mert ha meg tudja fogalmazni, hogy a másik milyen, akkor az neki magának jelent stabilitást, biztonságot, magabiztosságot. Időnként kiderül, hogy tévedtünk és kénytelenek vagyunk változtatni a véleményünkön, még ha nehéz is. Pál a szigetlakók szemében az egyik percben még gonosztevő, kicsit később pedig már isten. Gyorsan változik a vélemény, mert magyarázat kell a csodára, új vélemény és ítélet a régi helyébe. Ám egyik vélemény sem fedi a valóságot. Ennek pedig világosnak kell lennie. Isten emberére ugyanis leginkább az jellemző, hogy Krisztus kegyelme kíséri őt. „Viharokon”, „hajótöréseken”, kilátástalanságokon keresztül is. A világ körülvesz bennünket, s ahogyan Pál élete, jelenléte, úgy a miénk is hadd tegye jól érthetővé a világban, hogy a mi Urunk kicsoda és milyen Úr! Blatniczky János Dániel



Ha elmúltál 16, nézd meg A rendíthetetlen című filmet a háttérinfóknál!

Az Apostolok Cselekedetei
Tudod, hogy mit jelent a pálfordulás? Hallottad már, hogy a keresztyén név először csak gúnynév volt? Tudod, hogy kezdett elterjedni az evangélium? Milyen jó, hogy erre már mások is kíváncsiak voltak! Éppen ezért Lukács evangélista egy előkelő úrnak, Teofilusnak írta le két könyvben mindazt, amit átélt, és aminek utánajárt. Az első könyv Jézus életéről és tetteiről szólt. A második pedig azokról a cselekedetekről, amelyeket Isten Lelke által vitt véghez népe életében Jézus mennybemenetele után. A könyv címe: Az Apostolok cselekedetei. De valójában az evangélium terjedéséről olvashatunk benne. A legtöbbet Pál apostol missziói útjairól tudhatunk meg, hiszen Lukács maga is sok helyen személyesen jelen volt, tehát elsőkézből tudósít bennünket az eseményekről.
Nem volt könnyű dolguk az apostoloknak, szolgatársaiknak, de még a követőiknek sem. Ez a könyv egy izgalmas kalandregénynek is beillene, de ugyanakkor pontos útleírás és történelemkönyv is egyben, ami mind Istenre mutat. Ha szereted a földrajzot, vedd elő a térképet és nyomon követheted a keresztyénség terjedésének kezdeteit. Ha a kalandok érdekelnek jobban, akkor is érdemes elolvasni, mert ebben a könyvben szinte láthatod magad előtt, amint hajótörést szenvednek néhányan, vagy hatalmas katonai sereg szinte lopva menekíti a rabot. Ahogy olvasod az Apostolok cselekedeteit, rá fogsz jönni, hogy ez nem csak történelem, hanem személy szerint neked szóló üzenet. Bár nem fenyeget a veszély, hogy börtönbe zárnak Jézus nevének hirdetéséért, mégis olyan sokszor hallgatunk róla. Te hirdeted Isten szeretetét és Jézus megváltását minden időben?