Az újjászületett embernek új szíve, új ambíciói, új tervei lesznek – tulajdonképpen Jézus-természetű lesz, hiszen Jézus lelke, a Szentlélek költözik belé. Amikor azonban kilépünk a világba, ott nagy hatással lehetnek ránk az önző önmegvalósítás, birtoklás- és hatalomvágy, és egyéb testi vágyak kísértései. Ezeket hívja János „sötétségben járásnak”. Aki elkötelezte magát Krisztusnak, annak el kell határolódnia ezektől. Ez sokszor nem sikerül. Az életünk csatatérré válik, ahogy újra és újra próbál beszippantani a világ. Ne áltassuk magunkat, hogy tökéletes, krisztusi életet élünk – bár ez lenne az ideális. Képmutatók és álszentek rengetegen a hívők között, abbeli igyekezetükben, hogy nekik meg kell felelni az isteni normáknak. Félnek bevallani, hogy a keresztyén ember is elbukhat, és el is bukik. Nem abban különbözünk a nem hívő emberektől, hogy tökéletesen jók vagyunk, hanem abban, hogy törekszünk a jóra, és amikor elvétjük, akkor tudjuk, hogy mi a megoldás. A bűnt felismerjük, megbánjuk, bűnnek valljuk, és megtagadjuk. Ez a mi mozdulatunk. A többit Jézus megtette már. Elvette a büntetésünket. Ő hű és igaz, megtisztít minket minden hamisságtól. Világosságban járni azt jelenti, hogy újra és újra kitagadom magamból a környékező sötétséget (bűnvallás), és beengedem a világosságot (az evangélium megbocsátó igazságát). Te ezt hogyan gyakorlod? Zámbó András