Lackfi János: #jóéjtpuszi
Jónapot, ketten vagyunk, úgyhogy hozzon
egy kétszemélyes tálat, dupla savanyúsággal,
két korsó sört, két desszertet,
igen, mindenhol két hely kell nekem,
eggyel nem érem be, kell a tekintély,
autóból, házból hatalmasat lesz szíves,
bármit is teszek, dicséretből
minimum a dupláját, elfér bőven,
hiszen ketten vagyunk, mint mondtam,
hírnévből jöhet nagy, szaftos adag,
nem baj, ha mellé csordul, hadd szóljon,
engedjenek előre a sorban,
mi ketten vagyunk, kétszeres figyelem,
kétszeres türelem kell hozzánk,
hát hiszen kiemelten fontos vendégek
vagyunk mi így együtt, készítsék elő
a vörös szőnyeget, a VIP-páholyt,
a pezsgőt kétszer annyi buborékkal,
a főbejáraton muszáj mennem,
a cselédkapun aligha férnénk be ketten,
amekkora kétajtós szekrény vagyunk
én meg az Isten.
Ja, nem.
Mióta együtt vagyunk, valahogy
a felével beérem, örömöt lelek
az evésben, de nem kell degeszre
zabálnom magam ahhoz,
hogy jól érezzem magam,
nem kell berúgnom, berúgat a kegyelme,
ülök egy pohár vízzel egy teraszon,
bámulom a pimasz dolmányos varjakat,
köröttem örvénylik a hőség,
sóhajtoznak a hatalmas lombkötegek,
és igazából ember nálam jobban
nem érezheti magát,
ketten vagyunk, úgyhogy vigyáznom kell,
mert furán néznek rám, akik azt hiszik,
magamban társalgok,
na, megint egy sültbolond, gondolják,
ha elsírom vagy elnevetem magam
látszólag minden ok nélkül,
aki látja, megsajnál vagy irtózik tőlem,
pedig csak nem tudja a titkot, ketten vagyok,
így feleannyi vagy még annyi sem
kell nekem, mindent kipótol az Isten,
önmagamban keskeny sarló lennék,
vele együtt lettem világló telihold.